Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

9. nap

Egyik szemünk sír, a másik nevet

Hogy miért? Azért, mert Sági Viktor és Pályi Krisztián tanár uraknak ez velünk az utolsó napjuk. Holnap délután már száguldanak vissza Budapestre. Nagyon jól éreztük velük magunkat, és nagyon nagyon köszönünk nekik mindent! Hiányozni fognak, de november 2-án újra találkozunk:) Ezt persze nem fenyegetésnek szántuk:):)

A dolog jó oldala pedig az, hogy helyettük érkezik majd Závodi József és Martinák László tanár úr. Még nem tudják mire vállalkoztak, de gyorsan bevezetjük őket a mi kis krakkói életünkbe:)

Na de térjünk vissza  mai naphoz, melynek igencsak érdekes helyszíne a villamos remíz volt, majd aztán átmentünk a buszgarázsba is. Ráadásul külön villamossal mentünk, csak a mi kedvünkért jött. Az a tanár úr, aki ezt a látogatást szervezte, nagyon jó összeköttetésekkel rendelkezik, úgyhogy el tudta intézni. Nem kellett tülekednünk, lazán felszálltunk, és helyünk is volt bőven. Nos, így gurultunk be a remízbe. Nem sok mindenkinek adatik meg ez:) 




Sok mindent megtudtunk a helyi "BKK"-ról, köszönhetően Sági Viktor tanár úr kérdéseinek, akit alig lehetett lelőni. Lemehettünk a szerelőaknába, megnézhettük hogyan esztergálják a villamoskerekeket, és megnézhetük a legmodernebb villamosokat is. A buszgarázsban pedig bármily meglepő, de régi Ikarusz buszokat is láttunk. Némelyik már muzealis darab volt.



Volt mit írnunk este az élmény naplóba!!