Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

3.nap

Látogatás a MAN összeszerelő üzemben és a repülőgép múzeumban

 

A mai nap első csodája a napsütéses reggel volt. El sem akartuk hinni! Így azért csak nagyobb lendülettel vágtunk bele a mai napba.

Reggeli után a szálló előtt várt minket a busz, amivel elmentünk Niepolomicébe, ahol megnéztük a MAN összeszerelő üzemét.

Először egy prezentációt tartottak nekünk a gyár történetéről, majd idegenvezető kíséretében körbejárhattuk az üzemet. Meg kell hogy mondjuk, szívesen dolgoznánk itt!

Délután pedig elmentünk a repülőgép múzeumba, ahol kipróbáltunk egy repülőgép szimulátort, jó páran le is zuhantak:)

Felmehettünk II. János Pál pápa saját bejáratú repülőjére is!

Beleülhettünk egy repülőbe is:

 és készítettünk mókás képet, ha már egyszer ott volt a lehetőség:)

Mivel sok időt töltöttünk el itt, mire hazaértünk a szállásra, már mehettünk is vacsorázni, aztán megírtuk a munkanaplókat és az élménybeszámolókat, majd zárásképpen egy kicsit biliárdoztunk.

Továbbra is mindenki jól van, Csüllög tanár úrnak is elküldtük a házikat, úgyhogy jó gyerekek vagyunk! Nincs ránk panasz:)

1. nap

 

Üdvözletünket küldjük Krakkóból!!!!!!

 

Reggel hét órakor elindult a csapat, és fél három körül meg is érkeztünk Krakkóba. Útközben néhányszor megálltunk, és meglepődve tapasztaltuk, hogy igen hűvös az idő. 

 

 

 
 

Szerencsére Krakkóban egy fokkal kellemesebb, de reméljük holnap a kedvünkért még a nap is kisüt. Miután elrendezkedtünk a szálláson, elmentünk megvenni a bérleteket, felmértük a terepet. 

 

 

 

 

 

Fél nyolckor mentünk vacsorázni egy nagyon szép étterembe, ahol rántott szelettel, kapros krumplipürével és szerintünk reszelt fehér répás salátával vártak minket.

 

 

 

 

 

 

 

Mindenki jól van, már az út fáradalmait is kipihentük, úgyhogy készen állunk a holnapi kezdésre.:) 

 

Holnap újból jelentkezünk! 

 

2. nap 

Első látogatás a fogadó iskolánkban

Reggel szomorúan láttuk, hogy az időjárás ma sem lesz kegyes hozzánk, mivel szakadt az eső.  Nagyobb lendülettel indultunk volna útnak, ha hétágra süt a nap, de nem adjuk fel, lesz még szép idő! Elég korán, hét órakor reggeliztünk, ugyanis a fogadó iskolánk a város szélén található, így az utazásra kell időt hagyni. A 22 villamossal egy jó háromnegyed órás út után elértünk a sulihoz.

A nyitó ünnepséget az iskola dísztermében tartották, ahol az igazgató úr nyitóbeszéde után mind a két iskola bemutatta országának oktatási rendszerét, valamint az iskolájukat és a benne folyó képzést. Mind ezt természetesen angolul. 

 Tőlünk Budapestet Lin Ten Ming, a magyar oktatási rendszert Pöttendi József, iskolánkat pedig Urbán Péter mutatta be.

 

 
 
 

Ezek után körbejártuk az épületet, megnéztük a műhelyeket és a szaktantermeket.

Ahol még több időt el tudtunk volna tölteni az az a terem volt, ahol a kreszre készítik fel a tanulókat. Itt ugyanis kipróbálhattunk egy  szimulációs programot.

 

 

  

 

 

A nap végét pedig egy kellemes asztalitenisz játszmával zártuk:) 

Ismertető

 

Az Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola a „ Gyártástervezési, gyártásirányítási ismeretek elmélyítése, gyártási folyamatok modellezése című projektjével  sikeresen pályázott az Európai Unió Erasmus+ programjára. A projekt célja a szakképzésben tanuló diákok szakmai és idegen nyelvi kompetenciájának fejlesztése a munkavállalói esélyek és az európai munkaerőpiacon való érvényesülés megkönnyítése érdekében.

A sikeres pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy 14 technikus tanuló egy három hetes szakmai gyakorlatot töltsön el Lengyelországban, Krakkóban.

A program keretén belül a tanulók a Zespół Szkół Mechanicznych Nr 3 krakkói szakközépiskolában, annak tanműhelyében, valamint vizsgáztatói központjuknak CNC műhelyeiben vesznek részt szakmai képzésen.

 

A csapat tagjai:

Ábelt Márk Mátyás

Benda László Zsolt

Bíró Norbert

Blahó Tamás

Garami Balázs

Jarábik Dániel

Juszku Roland

Kovács Norbert

Lin Ten Ming

Pöttendi József

Serege Norbert

Szombati Krisztián

Tálas Bence

Urbán Péter