Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

2. Nemzetközi Diákmobilitás - Budapest

Az EPEC csoport 2. tanár-diák találkozójára Budapesten került sor, 2017. március 19-25. között.
A görög, lengyel, román és szlovák vendégeink szerencsésen megérkeztek.
Mindenkit nagy szeretettel vártunk az állomáson vagy a reptéren, és elvittünk mindenkit a szállásra.
A kollégák kicsit feltérképezték Budapestet és a hotel környékét, a diákok pedig megismerkedtek a fogadó családokkal.

20170320 122448 k

Hétfőn iskolánkban megkezdtük a munkát. Bemutattuk iskolánkat, szerveztünk csapatépítő játékokat,
hogy minél zökkenő mentesebb legyen az együttműködés a héten.  A foglakozások közötti szünetekben
vendégeink a kollégák által házilag készítette süteményeket fogyaszthatták a kávé mellé, melynek szemmel
láthatóan nagyon örültek.  A magyar gasztronómiával a kerületi Tortuga étteremben ismertettük meg a team tagjait,
ahol egzotikus körülmények között költhették el ebédjüket.

20170320 135206 k
Ezt követően a pesterzsébeti városházára mentünk, ahol Ecsedi Nagy Andrea már várt minket, és körbevezetett minket a városházán,
a polgármester úr irodájában és az ülésteremben.

20170320 154203 k

20170320 153120 k

20170320 160110 k

A hét további részében a projektben megjelölt feladatok teljesítését tűztük ki célul, ami maradéktalanul sikerült.
Sőt, mind e közben sikerült minden olyan helyre elvinni a vendégeket, amik kihagyhatatlanok lettek volna.
Ennek megfelelően kedden egy varázslatos interaktív foglakozáson vettek részt a diákok és a tanárok egyaránt, melynek célja
volt azt prezentálni, hogyan lehet a történelmet a művészeteken keresztül megtanítani.
Horváth Zsuzsanna kolléganő a magyar századforduló Budapestjével, kultúrájával, technikai vívmányaival ismertette meg
a csapatokat.  A klímaváltozás témáját a tanulók boncolgatták. Bemutatták a kiadott kérdőívek eredményeit, összevetették
a különböző országokban adott válaszok közötti hasonlóságokat, különbségeket, majd az esőerdőkről szóló olvasott
szöveg feldolgozása következett. Az ebéd után pedig közösen megnéztük Budapest legszebb pontjait.

20170321 145243 k

Szerdán a minden részt vevő ország diákcsapata bemutatta, milyen feladata van annak, aki egy üzletet szeretne beindítani, majd be is kellett mutatniuk egy elképzelt vállalkozásukat. Meg kell hagyni nagyon kreatívak voltak a tanulók. A magyar csapat kávéházat szeretne beindítani, amihez kimondottan jó dizájnt találtak ki.
Megfontolandó ….
Ezután buszra ültünk, ugyanis dr. Benkő József és felesége, kolléganőnk dr. Benkő Józsefné szervezett egy kirándulást a Mátrába, ahol megtekinthettük a piszkéstetői Konkoly Obszervatóriumot. 20170322 143217 k
Itt dr. Benkő József tartott előadást magáról az obszervatóriumról, a benne használatos távcsövekről és természetesen a csillagászatról.
20170322 142312 kCsütörtök remek nap volt a magyar tradícióval történő további ismerkedésre, melyet hol máshol, mint Szentendrén folytattunk. Ragyogó napsütéses időnk volt, igazán nem volt okunk panaszra.
20170323 124829 k20170323 163248 k

Mindenki legnagyobb sajnálatára hamar elérkezett a péntek. Záró feladatként el kellett készíteni a diákoknak a galériát, egy röpke videót a hét eseményeiről, és természetesen értékelniük kellett a hetet. Élőzenés néptánc bemutatóval, táncházzal, állófogadással és remek hangulattal búcsúztattuk a hetet. A hétvégén pedig mindenki összecsomagolt és hazautazott.
20170326 122422 k
De szomorkodásra semmi ok, hamarosan találkozunk ismét, hiszen van jó pár közösen megvalósítandó feladatunk!