Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

1. Nemzetközi Diákmobilitás

2016.november 19-26. Bukarest, Románia

 

Nem sokkal az első koordinátori találkozó után, máris a diákok munkájára, találkozójára került sor.  A résztvevő országok küldöttségeit most a Román fővárosban, Bukarestben találkoztak. A fogadó iskola a High Scool „Dante Alighieri” volt.
DSC 1973 kElső nap a diákok és a projektben részt vevő új koordinátorok megismerkedéséről szólt főleg. A megnyitó rendezvény után egy okos telefonos applikácó (Action Bound) segítségével felfedezhettük az iskolát.
DSC 2014 kDSC 2053 kDSC 2075 kDSC 2110 kMajd következett az iskolák által készített logók prezentációja, mi itt 3. helyezést értünk el, de semmi okunk nem volt a szomorkodásra, nem is igazán a versenyről szól ez a közös munka.
DSC 2125 k

a délutáni programunk a tudományok palotájába szólt. Fizikai jelenségek játékos módon J 
DSC 2183 k

2.nap
Már a programok ismertetésénél vártuk ezt a napot, hiszen a Román parlamentet nézhettük meg.DSC 2275 kHatalmas terek, szépen díszített helységek és persze a kézzel fogható történelem.
DSC 2308 kEbéd után lazításra nem volt sok időnk, hiszen máris a diákcsapatok előadásai következtek.
DSC 2447 kAz előadások után kipróbálhattuk művészi képességeinket egy kis agyagszobrászattal, illetve megtekinthettünk román diákok történelmi témájú korábbi rajzait, festményeit és kézzel készített tárgyait.
DSC 2464 k3. nap

A nap zenés előadásokkal indult. Romániai népdalokat, régi illetve kortárs zenéket hallhattunk.
DSC 2506 kEzt követte egy előadás a görög diákoktól eTwining címmel. Az előadás után ismét a kreatívkodásé volt a főszerep.
DSC 2564 kDSC 2586 kDélután utunk a Természettudományi múzeumba vezetett.
DSC 2645 k4. nap

Végre elérkezett a kirándulás ideje. A fogadóiskolánál várt minket egy nagy busz, amivel az első úti célunk Bran városa volt, ahol a híres Drakula várát nézhettük meg.
DSC 2671 kDSC 2686 kDSC 2695 kDSC 2827 kDolgunk végeztével ismét buszra pattantunk. Utunk következő állomása a Prahova völgyben található üdülővárosba, Sinaia városába vezetett. Egy gyors ebéd után le is sétáltuk a bevitt felesleges kalóriákat mire felértünk I. Károly egykori román király rezidenciájához.
DSC 2899 kDSC 2902 k5. nap

Elérkezett az utolsó nap. Egész délelőtt szabad volt, így lehetőségünk is kialudni magunkat, illetve egy kicsit várost nézni, bevásárolni.
Délután kezdődött a záró rendezvény. Zenés táncos mulatság vette kezdetét, melyet a helyi folklór, illetve a fogadó iskola tanulóinak táncbemutatói színesített.
DSC 2922 kDSC 2932 kDSC 2961 DSC 3012 DSC 2967 kAz est utolsó előtti programja a hivatalos átadó és köszöntés volt. Minden diák és kísérő tanár oklevelet kapott, hogy ezt az egy hetes programot kisebb-nagyobb sérülések, veszteségek nélkül, de sokkal több élménnyel és sok új baráttal teljesítette. 
DSC 3157 kDSC 3111 k6. nap Szombat.

Nagyon vegyes érzelmekkel és sokkal kevesebb alvás után hazaindulunk. Maradtunk volna még, viszont a honvágy húzta haza szívünket. 

Dear Hosts! Thank you for everything, see you next time! :)