Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

Jelentkezési lap felnőtt esti tagozatokra

A jelenlegi törvények alapján iskolánkban, minden magyar állampolgár,
felső korhatár nélkül, 2 államilag finaszírozott OKJ-s képzésben vehet részt és vizsgázhat.
Így a 2. OKJ-s végtezzség is ingyenes!

Sokan érdeklődtek, így a 2017 / 2018 -as tanévtől hallássérülteknek is indítunk esti munkarendben érettségire felkészítő évfolyamot!
Hallássérült jelentkezőinknek szóló videónk itt tekinthető meg!

 Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. és II. képzésekre a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum, és iskolánk már nem tud több jelentkezőt fogadni, a jelentkezés szünetel. További információt telefonon a  06-1/585-8180 számon illetve e-mailban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  kérhetnek! 

 
Az alábbi űrlap kitöltésével van lehetőség az iskolánkban 2017/2018-as tanévben induló szakmákra jelentkezni.

Az így leadott jelentkezés nem végleges!

Minden hozzánk beérkezett jelentkezés esetében, intézményi adminisztrátor fogja felvenni a kapcsolatot a jelentkezővel, jelentkezési szándék és adategyeztetés céljából!
A jelentkezés véglegesítését követően 2017. augusztus 28. szeptember 2. között, iskolánk titkárságán személyesen kell beiratkozni! 
A beiratkoráshoz személyes okmányok, illetve végzettséget igazoló bizonyítványok szükségesek! 
A beiratkozáshoz bővebb tájékozató, illetve a feltételek ITT találhatóak! 

Required *


A különböző, végzettségeket igzoló dokumentumokat, kérjük PDF állományban töltsék fel! 

 

Tudásodért Alapítvány A Műszaki Szakképzés Támogatásáért

Adószám: 18748936-1-43

Az alapítvány 2017-ben, a 2016. rendelkező év szja 1% felajánlásokat
még nem fogadhatja!

Kérjük támogassa iskolánk alapítványát adója 1%-ával! 
Az alapítvány minden befolyt támogatást iskola tanulmányi és szabadidős tevékenységének támogatására,
az iskola oktatái feltételeinek javítására és a közösségi élet fejlesztésére fordítja!
Segítségüket az iskolánk tanulóinak nevében köszönjük!

 

Az alapítvány hivatalos adatai: 
Az alapítványt bejegyezte: Fővárosi Törvényszék : 01-01-0012226
Számlavezető bank: ERSTE Bank Hungary Zrt. 
Számlaszám: 11600006-00000000-77363673
Képviselő / Kuratórium elnöke: Benkő József Miklósné

MATEMATIKA FOGLALKOZÁSOK

 

Korrepetálások

 

9. a/ 1. csoport (Nagy Éva): hétfő 8. óra, 132. terem

9.a / 2. csoport (Somogyi Tamás): hétfő 0. óra, 132. terem

 

9.c / 1. csoport (Antal Alicia): szerda 8. óra,

9.c / HS csoport (Negyedi-Nemes Szilvia): péntek 1. óra,

9.c / HS csoport (Makra József): megbeszélés szerint

 

10.a / 1. csoport (Gél Katalin): szerda 8. óra,

10.a / 2. csoport (Nagy Éva): megbeszélés szerint

 

10.b / 1. csoport (Némethné Büki Bernadett): megbeszélés szerint

10.b / 2. csoport (Somogyi Tamás): csütörtök 0. óra,

 

10.c és 10.d (Gél Katalin): megbeszélés szerint

 

11.a / 1. csoport (Nagy Éva): megbeszélés szerint

11.a / 2. csoport (Somogyi Tamás): csütörtök 0. óra,

 

11.c / 2. csoport (Somogyi Tamás): csütörtök 0. óra,

 

11.d (Negyedi-Nemes Szilvia): szerda 7 óra,

 
 

Egyetemi előkészítő szakkör

11-12. évfolyam (Somogyi Tamás): kedd 0. óra, 132. terem

szerda 0. óra, 132. terem

 
 

Tehetséggondozás

10. évfolyam (Gél Katalin): megbeszélés szerint

Érettségi témakörök 2015-16-os tanévre

 

Matemetika

 

Magyar nyelv és irodalom

 

Idegen nyelv

 

Történelem

 

Informatika

 

Gépész

 

Fizika

 

Testnevelés

 

 

Tisztelt Szülők és Tanulók!

Mindazon szakgimnáziumi tanulóinknak, akik intézményünkben a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint kezdték meg iskolai rendszerű szakgimnáziumi tanulmányaikat, a szorgalmi időszakot követően összefüggő (azaz egymást követő munkanapokon teljesítendő) nyári szakmai gyakorlaton kell részt venniük.

A gépészet ágazatban: 10. évfolyam után 140 óra, a 11. évfolyam után 140 óra összefüggő gyakorlat időtartama.
Informatika ágazatban: a 11. évfolyam után 140 óra összefüggő gyakorlat időtartama.

Fiatalkorú tanuló esetén a képzési idő a napi 7 órát, nagykorú esetében a napi 8 órát nem haladhatja meg, melyet 6 és 22 óra között kell letölteni. A másnapi gyakorlat megkezdése előtt 16 óra pihenőidőt kell biztosítani. Ha a napi gyakorlati képzési idő meghaladja a négy és fél órát, akkor a tanuló részére a képzési időn belül legalább 30 perc megszakítás nélküli szünetet kell biztosítani. A tanuló éjszakai munkára, rendkívüli munkavégzésre és készenlét ellátására nem vehető igénybe.

A továbbhaladás feltétele

Az adott évfolyam sikeres teljesítését követően a következő évfolyam megkezdésének feltétele az összefüggő gyakorlat elvégzése. A gyakorlat anyagát és az elvégzendő feladatokat az egyes szakokra érvényes kerettantervi leírások tartalmazzák. Csak olyan munkahely fogadhat tanulót, amelyik rendelkezik érvényes cégjegyzék számmal, vagy statisztikai számjellel.
A gyakorlat teljesítésének helye

  • a szülő és a diák által keresett munkahelyen, vagy
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által nyilvántartott vállalkozásoknál (www.isziir.hu honlapon 
    gyakorlati képzésre jogosult szervezetek nyilvántartása menüben szakmacsoportra, azon belül szakképesítésre szűrve)

A fenti esetekben a kiválasztott munkahely és az iskola között a gyakorlat idejére szóló EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS-t kell kötni. A megállapodást az iskolát fenntartó és a gyakorlati képzés feltételeivel rendelkező szervezet köti. Az összefüggő gyakorlat időpontja a nyári szüneten belül a munkahellyel tetszőlegesen egyeztethető.

  • Ha a fenti lehetőségek egyikével sem sikerül gyakorlati helyet találni, akkor az iskolával kapcsolatban álló gazdálkodóknál szervezett munkahelyen kell a gyakorlatot elvégezni.

A gyakorlat dokumentálása:

A gyakorlatot a munkahely dokumentálja,

  • Foglalkozási napló vezetésével (lsd. letölthető dokumentumok);
  • A gyakorlat teljesítésének igazolásával

A tanulónak a gyakorlat befejezését követően, de legkésőbb 2018. augusztus 31-ig, kell a gyakorlat igazolását az iskola titkárságára eljuttatnia.

Bejelentési kötelezettség

A tanulónak folyamatosa de legkésöbb 2018 április 1.-éig kell leadnia négy példányban fogadó munkahely által kitöltött és aláírt megállapodást, vagy jelzi, ha nem talált külső gyakorlati helyet. 

Szeretnénk, ha minél több diákunk találna a gyakorlat idejére külső gazdálkodó céget, mert így munkahelyi tapasztalatokat szereznének és valós munkakörnyezetben, a szakhoz illeszkedő valós gyakorlati feladatok megoldásával foglalkoznának!

 A felmerülő kérdésekre tájékoztatást ad: Závodi József gyak .okt. vez.  isk. tel:06/1 283-0858 / 114-es mellék  8-16 óra között


 

Letölthető dokumentumok:

Gépész ágazat

Együttműködési megállapodás Gépész pdf logo   word   
Nyári gyakorlat teljesítését igazoló dokumentumminták :  foglalkozási naplóword        igazolólap    word


 

Informatika ágazat

Együttműködési megállapodás Informatika pdf logo  word 
Nyári gyakorlat teljesítését igazoló dokumentumminták :  foglalkozási naplóword        igazolólap    word

 

 

Brüsszeli kirándulás

dr. Kósa Ádám Európai Parlamenti képviselő meghívására 2014. október 7-9. között az SSC (Siketek Sport Klubja) elnöksége, szakosztályvezetők, kiemelkedő sportolói, régi hűséges SSC tagjai egy Brüsszelbe szervezett utazáson vettek részt.

A meghívás legfőbb célja az volt, hogy az Európai Parlamentről, annak működéséről több információt kapjunk, és jobban megismerhessük dr. Kósa Ádám munkáját.

Az első nap délelőttjén a helyi látványosságok közül megtekintettük az Atomiumot és a közvetlen mellette elhelyezkedő Mini Európa Parkot. A sétát követően elfoglaltuk a szállásunkat, illetve a délután további részét szabadprogramokkal töltöttük ki. Este a szállodában hivatalos vacsorára voltunk hivatalosak, ahol megismerkedtünk Kósa Ádámmal és Deutsch Tamással is (Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozatának elnöke és Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozatának alelnöke). Az SSC tagok közösen aláírtak egy SSC zászlót, amit ajándékba adtunk az elnök úrnak és megkértük, hogy díszítse ezzel irodája falát, amit még ott tartózkodásunkkor meg is tett.

A második napon Brüsszelben vettünk részt egy városnézésen, majd az Európai Parlamentben vettünk részt egy idegenvezetésen, ahol az ebéddel is vártak minket. A délután további részében fakultatív program volt.

Az utolsó napon Gentbe utaztunk autóbusszal városnézésre, majd az élményekkel teli nap után késő este értünk haza a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérre.

Összességében rendkívül jó hangulatban telt az utazás, sok új élménnyel és ismerettel gazdagodtunk.

Köszönjük az utazó csoport nevében!

Czirákiné Szép Katalin

 

 

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap Képzési Alaprész (NFA KA) 2012. évi pályázaton elnyert összeg:

9 347 272.- Ft + 27% áfa, azaz bruttó 11 871 035.-Ft

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és az NFA KA közötti szerződés száma:

DT-BP/93/2012

A pályázat tárgya: CNC megmunkálóközpont és tartozékainak beszerzése, amit közbeszerzési eljárás során a Büll & Strunz Kft. nyert el.

A teljesítés helye: Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola, 1204 Budapest, Török Flóris u. 89.

A teljesítés ideje: 2013. 06.15.

A megvásárolt CNC megmunkálóközpont:

 

 

Tanév Beiratkozottak
(okt. 1-ig)

Év közben érkezett
(okt. 2-tól)

Év közben távozott

Évismétlő

2007/2008 755 71

13

29
2008/2009 660 33 5 44
2009/2010 573 20 8 36
2010/2011 556 20 15 56
2011/2012 546 3

21

75
2012/2013 565 9

72

49
2013/2014 519 9

66

26
2014/2015 496 17

65

25
2015/2016 499 12

73

19
2016/2017 499   

 

 

 

 

Pesterzsébet Önkormányzatának Humán Szolgáltatások Intézménye
Iskola-egészségügyi Szolgálata
1205 Bp. Jókai Mór u. 74-76.

 ISKOLAORVOSI RENDELŐ

Iskolaorvos: Dr. Laczkó Judit

 Rendelési idő: Szerda: 10,30-14

Védőnő: Lehotai Mónika

Szerda: 9-14
Péntek: 9-14
Védőnői tanácsadás és fogadóóra: péntek:12-14

 

Kedves Szülő!

Tájékoztató a gyermeke oktatási intézetének iskola-egészségügyi ellátásáról.

A nemzeti köznevelésről szóló -2011. évi CXC. - törvény biztosítja a nevelési/oktatási intézményekben a tanulók ingyenes iskola-egészségügyi ellátását, amit az iskola orvosa és védőnője végez a 26/1997.(IX.3.) NM rendelet - az iskola-egészségügyi ellátásról - alapján.

A vizsgálatok időpontjáról az e- naplóban, eredményeiről pedig írásban kapnak értesítést. A háziorvoshoz vagy szakorvoshoz irányított tanulók leleteit vissza kell juttatni az iskola védőnőjének, orvosának. A testnevelés besoroláshoz szükséges leletek, és oltások ellenőrzéséhez szükséges oltási kiskönyveket, és kitöltött anamnézis lapokat a tanév elején szükséges az iskola védőnőjének eljuttatni.

Szakközépiskolai osztályokban a szakmai alkalmasság megítélésének feltétele a szakorvosi leletek visszaérkezése. Lelet hiányában vélemény nem adható, „nem alkalmas” besorolást kap a tanuló.

Elmaradt oltások pótlásának időpontjáról a Szülőnek írásbeli értesítőt küldünk. Hiányzás esetén a pótoltás folyamatosan történik, külön értesítés nélkül.

Középiskolások vizsgálatai:

Egészségügyi tevékenységek, vizsgálatok Osztályokat érintő vizsgálatok
  9. 10. 11. 12. 14.
Testnevelés besorolás x x x x x
Fogászati szűrővizsgálat x x x x o
Anamnézis felvétel x x x
16 éves kori záróvizsgálat x x
Testmagasság x x o
Testtömeg x x o
Látásélesség x x o
Vérnyomásmérés x x o
Mozgásszervek x x o
Pajzsmirigy x x o
Hallás x x
Személyi higiéné x x o
Teljes orvosi fizikális vizsgálat x x o
Előzetes alkalmassági vizsgálatok szakgimnázium x x
Szakmai alkalmassági vizsgálatok szakközépiskola x x x
Oltások ellenőrzése, elmaradt oltások pótlása x
Beiratkozás előtti alkalmassági vizsgálat leendő szakközépiskolásoknak

jelzések: X – kötelező az adott évfolyamban

                   o – az iskola igazgatójával történt egyeztetés alapján

                                                                                             Iskola-egészségügyi Szolgálat

 

 

Tésztahíd versenyen a profik ellen

Iskolánk csapata 2012. november 29-én az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kar hallgatóival mérte össze tudását tésztahíd építésben. A csapat kiemelkedően teljesített tartó kategóriában, 62 induló közül 111,7 kg-mal 19. helyezett lett. A csapatot a LOCTITE cég különdíjjal jutalmazta.

Gratulálunk a csapat tagjainak (Keszthelyi Adrienn, Lakatos Benjamin, Kiss Norbert Gábor, Végh Tamás, Horváth Csaba, Nagy Tamás, Spanyiel László) és felkészítő tanáruknak, Sági Viktornak.

Képek a galériában!


Versenyeken sikeresen szerepelt tanulóink a gépész alapismeret versenyen 2011-2012-ben:

Az Országos döntő résztvevöi
Elek Bendegúz 12/B

Versenyeken sikeresen szerepelt tanulóink 2010-2011-ben:
A Budapesti Komplex Tanulmányi Versenyen gépész szakmacsoportban
Elek Bendegúz 11.b osztályos tanuló 3. helyezést ért el.

GRATULÁLUNK!

A "Hallássérült Gyermekek Országos Közlekedési Verseny"-én (Kaposvár, 2011. május 5-6.) iskolánk csapata I. helyezést ért el.
Fiú egyéni versenyben Földi Bence, leány egyéni versenyben Tóth Beáta végzett I. helyen.

A győztes csapat tagjai
Tóth Beáta 11.d
Papp Brigitta 11.d
Földi Bence 10.e
Kéri Dávid 9.e

GRATULÁLUNK!

 

Csengetési rend  

 

Óra Normál  Rövidített Esti tagozat
0. óra 7:00 - 7:40 7:00 - 7:40  
1. óra 7:45 - 8:30 7:45 - 8:20 15:00 - 15:40
2. óra 8:40 - 9:25 8:25 - 9:00 15:45 - 16:25
3. óra 9:40 - 10:25 9:10 - 9:45 16:30 - 17:10
4. óra 10:35 - 11:20 9:50 - 10:25 17:15 - 17:55
5. óra 11:30 - 12:15 10:30 - 11:05 18:00 - 18:40
6. óra 12:30 - 13:15 11:10 - 11:45 18:45 - 19:25
7. óra 13:20 - 14:05 11:50 - 12:25  
8. óra 14:10 - 14:55    
Időpont Tervezett program/feladat rövid megnevezése Felelős(ök):
SZEPTEMBER
2015.09.01 Tanévnyitó ünnepély Sitkeiné Tündik Andrea
Jeltolmács: Babutsán Rita
Felnőtt oktatás megszervezése a szakképzésen Szentgyörgyiné Gyöngyösi Éva, Závodi József
2015.09.01-04. Tankönyvárusítás Wolff Erika
2015.09.02-08. Tankönyvek kiosztása, ingyenesség elbírálása, pótrendelések leadása Wolff Erika , Nagy Katalin, osztályfőnökök
2015.09.02 Irodalmi tanulmányi verseny a hallássérült tanulók számára szaktanárok
Szintfelmérés és 9. oszt. bemeneti mérése idegen nyelvből. szaktanárok
Csoportbontások meghatározása idegennyelvből szaktanárok
Bejövő/bemeneti mérések magyarból Babutsán Rita,  Horváth Zsuzsanna, Korbély Beáta, Menyhárt Ildikó 
Beiskolázás indítása (szülői értekezletek, nyíltnapok, börzék stb.) Felelős: Závodi József   Koordinál:Szentgyörgyiné Gyöngyösi Éva
2015.09.04-11. Bejövő/bemeneti mérések magyar nyelv és irodalomból Babutsán Rita, Horváth Zsuzsanna, Korbély Beáta, Menyhárt Ildikó 
2015.09.08 Tanévnyitó szülői értekezlet osztályfőnökök
2015.09.09 Az informatika termek rendjének ismertetése. (info) informatika munkaközösség tagjai
2015.09.10 Tanévnyitó DÖK gyűlés Takács Réka
2015.09.11 9. évfolyamon a matematika bemenő mérések határideje a matematika munkaközösség tagjai
2015.09.14 Szakkörök, érettségi előkészítő szervezése, beindítása. munkaközösségek
Inventor szakkör megszervezése, beindítása Sági Viktor
SNI és BTM tanulók szakértői véleményének felülvizsgálata (érvényesség, menetsítések,intézménykijelölés) dr. Benkő Józsefné
2015.09.15 Netfit megbeszélése. testnevelők
Előadás a siket kultúráról Babutsán Rita
2015.09.16 Szalagavató előkészületek indítása. végzős osztályfőnökök, Gulyás Zoltán (keringő betanítása)
2015.09.21 A törzslapok adminisztrációjának határideje (tanulói mozgások, adatok, záradékok) Korbély Beáta
Tanmenetek, tantervek leadásának határideje. dr. Benkő Józsefné
Beiskolázással kapcsolatos munkák (szórólapok, demonstrációs anyagok készítése) Szentgyörgyiné Gyöngyösi Éva, Závodi Jószef
2015.09.23 Házibajnokságok szervezése,előkészítése. testnevelők
2015.09.24 A tavalyi tanév jelnyelvi versenyének jutalmainak átadása. hallássérülteket tanító munkaközösség tagjai
2015.09.25 Kirándulás végzősöknek végzős osztályfőnökök
2015.09.28 A szalagavató előkészületi munkálatainak kezdete (táncpróbák, öltöny stb…) a végzős osztályfőnökök
2015.09.30 Az e-naplós szülői hozzáférések ellenőrzése (hi.) Haga Tamás / osztályfőnökök
A fejlesztésre szoruló SNI-s tanulók névsorának összeállítása, a fejlesztéspedagógiai foglalkozások megszervezése (hi.) Korbély Beáta
Faliújság készítése október 6. tiszteletére (humán mk.) Laczikó Kinga
OKTÓBER
2015.10.01 DÖK gyűlés Takács Réka  
 Óralátogatások megkezdése(mkv) munkaközösség vezetők
Technikus javítóvizsga szervezése Szentgyörgyiné Gyöngyösi Éva, Závodi József, Nagy Katalin
2015.10.02 Korrepetálási időpontok nyilvánosságra hozása. dr. Benkő Józsefné
Biológia tanulmányi verseny a hallássérült tanulók számára. szaktanárok
2015.10.05 Állatok világnapja -idegegnnyelvi órákon szaktanárok
Természettudományos kvíz indítása(fizika) dr. Benkő Józsefné
2015.10.06 Megemlékezés az aradi vértanúkról ofő-i órán osztályfőnökök / humán mk.- Babutsán Rita
Gólyavató vetélkedő Takács Réka, 9. évfolyamos  osztályfőnökök
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Öntödei Múzeuma, interaktív múzeumlátogatás két csoportban (hallássérült tanulók) Alter Nóra, Babutsán Rita
2015.10.08 Kispályás foci házibajnokság elindítása(9-10.évf.) Tarján Miklós, Gulyás Zoltán
Operakaland (West side  story ) Menyhárt Ildikó
2015.10.09 Osztályfotózás  Korbély Beáta / osztályfőnökök
2015.10.11 A gépgyártástechnológiai technikus tanulók szakmai tanulmányi útja Krakkóba, Erasmus+ pályázat keretében Nagy Katalin, Sági Viktor, Martinák László, Závodi József, Pályi Krisztián
2015.10.15 Fáklyás Futás tervezett időpontja.Okt.23-a tiszteletére rendezett kerület váltófutás. testnevelők
2015.10.16    
Tanulók kiválasztása a gépészet szakmai tanulmányi versenyre, a felkészítés megkezdése Felelős: Juhász Zita, koordinál: Závodi József
2015.10.19 9. oszt követő mérések idegennyelvből szaktanárok
Helyesírási verseny (házi verseny) Babutsán Rita
2015.10.20 Kerületi Középiskolás Kézilabda Bajnokság, Kispest Kupa Asztalitenisz verseny. Kovács Kinga, Tarjánné Martinkó       
Első rajzkiállítás az órai munkákból.Okt.23-i megemlékezés (díszítés) Éberlingné Retek Anikó
Halloween angol országismereti verseny (házi verseny) Takács Réka
Német játékos országismereti  verseny (házi verseny) Sitkeiné Tündik Andrea, Takácsné Sütő Ildikó, Vezér Borbála
Fronius hegesztőgépek bemutatója Závodi József 
Földünkért Világnap-faliújság Laczikó Kinga
2015.10.22 Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról (filmvetítés) Menyhárt Ildikó
Kiss Kálmán emléktáblájának koszorúzása Alter Nóra
Szabadság, szerelem c. film megtekintése az iskolában.(hallássérült tanulók)  Babutsán Rita
Szünet előtti utolsó tanítási nap  
2015.10.24    
NOVEMBER
2015.11.02 Szünet utáni első tanítási nap  
2015.11.03 Angol nyelvi tanulmányi verseny a hallássérült tanulók számára szaktanárok
2015.11.04 Koszorúzás a pesterzsébeti temetőben Wolff Erika
2015. 11.09-13. Nyílthét Závodi József
2015.11.09 Városok napja-faliújság,prezentációk elkészíttetése osztályonként Laczikó Kinga
2015.11.10 Az érdemjegyek számának tantárgyankénti ellenőrzése, konzultáció a szaktanárokkal / a gyengén teljesítő tanulók szüleinek értesítése az e-naplón keresztül vagy levélben (hi.) osztályfőnökök
Diák-Parlament Takács Réka
2015.11.11 Házibajnokságok(foci,asztalitenisz,magasugró) testnevelők
Márton-napi német verseny, dekoráció (házi verseny) Sitkeiné Tündik Andrea, Takácsné Sütő Ildikó, Vezér Borbála
2015.11.12    
2015.november második hetétől Karácsonyi könyvvásár folyamatosan Wolff Erika
2015.11.16 Előadás a siket kultúráról Babutsán Rita
Biológia háziverseny  Konczné Loós Katalin, Bíró Ferenc
2015.11.17 A negyedéves ofő-i beszámolók, szaktanári fogadóórák osztályfőnökök
Zrínyi Ilona Matematikaversenyre nevezés Nagy Éva
2015.11.18 Kultúrális napok-rajz kiállítás-töklámpás szépségverseny Éberlingné Retek Anikó
  Szakmai üzemlátogatás (gépész mk.) Závodi József, valamint a gépész munkaközösség tagjai
2015.11.20 Szalagavatón prezentáció készítése igény szerint.(info) Haga Tamás, Némethné Büki Bernadett
2015.11.24    
2015.11.25 Kerületi Leány Labdarúgó Torna Tarjánné Martinkó Mária,       Kovács Kinga
Schwarzmüller és BKV végzős hegesztő tanulóinak gyakorlati tudásának felmérése Závodi József
DECEMBER
2015.12.01 Cipősdoboz akcióhoz a beérkező felajánlások utolsó napja (DÖK) Takács Réka
Fővárosi középiskolai informatika alkalmazói versenyre nevezés. (kiírás szerint) Némethné Büki Bernadett és az érintett informatika mk. Tagok
Szintfelmérő vizsga előkészítése 9. szakiskolai osztály számára (kiírás szerint)(info) Haga Tamás, Verőné Wágner Éva
Kispályás Labdarúgó bajnokság(11-12.évf.)elindítása. testnevelők
2015.12.02 Az iskola ünnepi díszbe öltöztetése,rajzórai munkákból kiállítás. Éberlingné Retek Anikó
2015.12.07 DÖK Mikulás Takács Réka
2015.12.08 Sakk házibajnokság. testnevelők
  Mikulás ünnepség a kollégák kisgyermekeinek Horváth Zsuzsanna
2015.12.09 Szakmai tanulmányi verseny (gépészet szakterület) selejtezőjének lebonyolítása Juhász Zita
2015.12.12 Tanításnélküli munkanap. (1. tanításnélküli munkanap)  
  Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika- és Sportversenye dr. Benkő Józsefné
2015.12.14 Karácsonyi vásár Takács Réka
2015.12.15 Karácsonyi vásár Takács Réka
2015.12.16 A szalagavató főpróbája Nagy Katalin, Vezér Borbála
2015.12.18 Szünet előtti utolsó tanítási nap  
Szalagavató Nagy Katalin, Vezér Borbála
Osztálykarácsonyok osztályfőnökök
JANUÁR
2016.01.04 Szünet utáni első tanítási nap  
2016.01.05 Nyelvtan tanulmányi verseny a hallássérült tanulók számára. szaktanárok
2016.01.06 Netfit mérés elindítása. testnevelők
2016.01.07 Félévi mérések idegennyelvből szaktanárok
2016.01.12 Házibajnokságok.(sport) testnevelők
Előadás a siket kultúráról Babutsán Rita
2016.01.13 Rajzkiállítás az órai munkákból. Éberlingné Retek Anikó
2016.01.16 Központi írásbeli felvételi vizsgák a 8. évfolyamosok számára. dr. Benkő Józsefné
2016.01.20 Hallássérült tanulók látogatása az MTA székházában Alter Nóra, Babutsán Rita
Érettségi témakörök összeállítása. munkaközösségek
2016.01.21 A félévi magatartás és szorgalom jegyek megállapítása, a lezárások ellenőrzése (hi.) nevelőtestület
2016.01.22 A félév zárása nevelőtestület
A magyar kultúra napja - faliújság Szűcs Katalin
2016.01.25-29. Írásbeli próba érettségik magyarból szaktanárok
2016.01.25 Érettségi témakörök nyilvánosságra hozatala.  
2016.01.29 A félévi értesítők kiosztása osztályfőnökök
FEBRUÁR
2016.02.01-05. Írásbeli próba érettségik történelemből szaktanárok
2016.02.01 A ballagási tarisznyák megrendelése (hi.) végzős osztályfőnökök, szervezők
 Fővárosi középiskolai informatika alkalmazói verseny iskolai forduló megszervezése. Némethné Büki Bernadett és az érintett informatika mk. tagok
Nyelvvizsga jelentkezések, felkészítés indulása Vági Nóra
2016.02.02 félévi beszámolók, szülői értekezlet és szaktanári fogadóóra osztályfőnökök
Történelem tanulmányi verseny a hallássérült tanulók számára. szaktanárok
2016.02.03 Öntödei múzeum látogatása  Juhász Zita
2016.02.04 DÖK gyűlés Takács Réka
  Természettudományos kvíz-biológia Konczné Loós Katalin, Bíró Ferenc
2016.02.05    
2016.02.10 Farsangi előkészületek, díszítés. Éberlingné Retek Anikó
  Szintvizsga előkészítése (műszaki mk) Závodi József
2016.02.11 "Vargabetű "Kerületi Foci Kupa tervezett időpontja. Tarján Miklós, Gulyás Zoltán
2016.02.16 Farsang Takács Réka
Kerületi Kosárlabda Bajnokság szervezése, lebonyolítása. testnevelők
Szóbeli felvételi meghallgatások kezdete.  
2016.02.19 A gólyatábor szervezési előkészületei, szállásfoglalás Nagy Katalin 
Zrínyi Ilona Matematikaverseny Nagy Éva, matematikai munkaközösség tagjai
Hallássérült
tanulók ORSZÁGOS  HANYVÁRI  PÁL
Kommunikációs
Emlékversenye
Alter Nóra, Babutsán Rita, Negyedi-Nemes Szilvia
Faliújság készítése a kommunista diktatúra ádozatainak emlékére Szalai László
2016.02.22-2016.03.04. Próba érettségi szóbeli vizsgák (magyar, történelem) szaktanárok
2016.02.23 Hallássérült tanulók látogatása a Terror Házában Alter Nóra, Babutsán Rita
2016.02.24 Cégek bemutatkozása (műszaki mk) Závodi József
2016.02.25 Megemlékezés a kommunista diktatúrák áldozatairól ofő-i órán Babutsán Rita, Szalai László
MÁRCIUS
2016.03.01 Próbaérettségik íratása (természettudományos mk.) szaktanárok
Erasmus+ pályázatok leadása (kiírás szerinti dátumnak megfelelően) Nagy Katalin 
2016.03.02 Informatika tanulmányi verseny a hallássérült tanulók számára. szaktanárok
Szakmai gyakorlati vizsga feladatainak kiválasztása (gépész mk.) Závodi József
2016.03.03 Kerületi Röplabda Bajnokság Tarjánné Martinkó Mária,  Kovács Kinga
2016.03.04    
2016.03.07 Angol/Német írásbeli próbaérettségi szaktanárok
Faliújság készítése március 15-e tiszteletére Szűcs Katalin
2016.03.08 Graffiti verseny,rajzórai munkák kiállítása. Éberlingné Retek Anikó
2016.03.09 Ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozatala. dr. Benkő Józsefné
2016.03.10 Szakmai tanulmányi verseny I. fordulójának lebonyolítása (gépészet) Juhász Zita
2016.03.11 Írásbeli matematika próbaérettségi végzős évfolyamokon szaktanárok
2016.03.13 Ünnepi műsor március 15. tiszteletére Horváth Zsuzsanna
2016.03.14 Próbaérettségi  íratása a 12. évfolyamon. (informatika, informatika alapozó) (11-12. héten) szaktanárok
2016. március utolsó hete "Teadélután" a matematika és az informatika munkaközösség szervezésében a munkaközösségek tagjai
2016.03.16 érdemjegyek ellenőrzése, konzultáció a szaktanárokkal / a gyengén teljesítő tanulók szüleinek értesítése (hi.) osztályfőnökök
2016.03.18 Jelnyelvi verseny  Babutsán Rita, Negyedi-Nemes Szilvia
2016.03.21 Próbaérettségi.(készség munkaközösség-testnevelés,rajz) szaktanárok
Angol tanulmányi verseny 9-10.valamint 11-12.o.számára szaktanárok
Német tanulmányi verseny 10-12. szaktanárok
Víz Világnapja-faliújság,film megtekintése Laczikó Kinga,Bíró Ferenc
2016.03.22 Háromnegyedéves ofő-i beszámolók, szaktanári fogadóórák (igény szerint szülői értekezletek) osztályfőnökök
2016.03.23 Szünet előtti utolsó tanítási nap  
2016.03.30 Szünet utáni első tanítási nap  
2016.03.31 DÖK gyűlés Takács Réka
ÁPRILIS
2016.04.01  Magyar Gyula emlékversenye (SNI) nevezés. (kiírás szerint) érintett informatika munkaközösségi tagok
Földrajz tanulmányi verseny a hallássérült tanulók számára. szaktanárok
2016.04.04 A ballagás előkészületi munkálatainak kezdete végzős osztályfőnökök, szervezők
Angol/Német szóbeli próbaérettségi szaktanárok
Faliújság készítése a költészet napja alkalmából Szücs Katalin
Szakkiállítás (műszaki mk) Závodi József
Termeszettudományos kvíz-földrajz Laczikó Kinga
2016.04.05 Hallássérült tanulók látogatása a Holokauszt Emlékközpontban. Alter Nóra, Babutsán Rita
2016.04.08 Eötvös-nap  (2. tanításmentes munkanap -DÖK nap). Takács Réka
2016.04.11 József Attila Rendhagyó magyaróra a hallássérült tanulóknak. Babutsán Rita
Költészet napi megemlékezés Babutsán Rita
Faliújság készítése a holocaust emléknap tiszteletére Szalai László
2016.04.12 Házibajnokságok folyamatosan.(sport) testnevelők
2016.04.13 Szintvizsgák Závodi József
  Petrik TISZK diákkonferencia (természettudományos mk.) Bíró Ferenc
2016.04.15 Megemlékezés a holokauszt áldozatairól ofő-i órán Babutsán Rita, Szalai László
2016.04.22 Budapesti városnézés a hallássérült tanulók számára. Alter Nóra, Babutsán Rita
  Föld napja faliújság Laczikó Kinga
2016.04.23 Tanulmányi kirándulás Bécsbe Takácsné Sütő Ildikó
2016.04.26 Nyolcadikosok évfolyamosok felvételi értesítése. dr. Benkő Józsefné
2016.04.29 Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap  
Ballagás Műsor felelős: Szalai László
MÁJUS
2016.05.02 3. tanítás nélküli munkanap - magyar nyelv és irodalom középszintű írásbeli érettségi.  
Matematika tanulmányi verseny a hallássérült tanulók számára. szaktanárok
A szakmunkás- és a technikusi vizsgák előkészítése. (info szakmacsoport) Horváth József, Kutassy László, Monok Judit
Kiserdő projekt(Thán Károly Ökoiskolával együtt) Bíró Ferenc
2016.05.09 Kispályás Labdarúgó verseny tervezett időpont. Tarján Miklós, Gulyás Zoltán
Szakmai írásbeli és gyakorlati vizsgák beindítása  Závodi József, Szentgyörgyiné Gyöngyösi Éva
2016.05.10 Színházlátogatás (hallássérült tanulók részére) Alter Nóra, Babutsán Rita
2016.05.12 4. tanításnélküli munkanap - informatika középszintű írásbeli érettségi.  
2016.05.16 Nyári szakmai gyakorlatok megszervezése (gépész mk) Závodi József, Szentgyörgyiné Gyöngyösi Éva
2016.05.17 Előadás a siket kultúráról Babutsán Rita
2016.05.20 Évvégi felmérő íratása matematika tantárgyból  9-10-11. évfolyamon szaktanárok
2016.05.24 A középszintű írásbeli érettségi vizsgaidőszak utolsó napja  
Qualitas Kupa Sportverseny tervezett időpontja. Tarján Miklós, Gulyás Zoltán
2016.05.25 Országos kompetenciamérés  dr. Benkő Józsefné, 10 évfolyamos osztályfőnökök
2016.05.26 10. o szintfelmérő vizsgák idegennyelvből szaktanárok
JÚNIUS
2016.06.01 Netfit mérés adatfelvitel befejezése. testnevelők
Faliújság készítése a nemzeti összetartozás emléknapja tiszteletére Wolff Erika
Környezetvédelmi Világnap-faliújság Konczné Loós Katalin, Bíró Ferenc
 Magyar Gyula emlékversenye (SNI) feladat összeállítás. (kiírás szerint) (info) érintett informatika munkaközösségi tagok
2016.06.02 Rajzkiállítás a tanév legjobb munkáiból. Éberlingné Retek Anikó
2016.06.03 Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap
(HÍD II. részszakképesítésekre való felkészítést folytató szakiskolákban)
 
Megemlékezés a Nemzeti összetartozás napjáról (rádiós) Hallássérült tanulóknak power point  műsor vetítése a 303. teremben Menyhárt Ildikó
5. tanításnélküli munkanap - Kirándulás/ Iskolai Sportnap szervezése, lebonyolítása.   testnevelők, osztályfőnökök
2016.06.06 Nyári gyakorlat lebonyolításának előkészítése.(info) Némethné Büki Bernadett  
Varga Gyula Gábor SNI Informatikai Verseny Alter Nóra, Babutsán Rita, Negyedi-Nemes Szilvia, informatika szaktanárok
Inventor vizsga megszervezése (gépész mk) Sági Viktor
2016.06.07 A hallássérült tanulók részére szervezett tanulmányi versenyek eredményhirdetése, díjazása. mk. Tagok
Pedagógusnapi műsor Alter Nóra
A tanév végi jutalmazás előkészítése. dr. Benkő Józsefné
2016.06.08 Strandröplabda, úszóváltó verseny tervezett időpontja. Tarjánné Martinkó Mária,       Kovács Kinga
2016.06.09 Tanévzáró DÖK gyűlés Takács Réka
2016.06.13 A középszintű szóbeli érettségi vizsgaidőszak első napja dr. Benkő Józsefné
  Osztályozó vizsgák dr. Benkő Józsefné
2016.06.14 A magatartás és szorgalom jegyek megállapítása, a lezárások ellenőrzése (hi.) osztályfőnökök
2016.06.15 Utolsó tanítási nap  
  A tanév zárása, tanévzáró ünnepély. Sitkeiné Tündik Andrea
2016.06.16 A törzslapok és bizonyítványok megírása Nyári szakmai gyakorlat
2016.06.17 osztályfőnökök
2016.06.21 Bizonyítványosztás osztályfőnökök
2016.06.23 Beiratkozás (9. és 14. évfolyamra)  
2016.06.24 A középszintű szóbeli érettségi vizsgaidőszak utolsó napja  
     
  a 6. tanításmentes munakanapról a tantestület a félévi értekezleten dönt.  

EÖTVÖS LORÁND

 

(Pest, 1848. július 27. – Budapest, 1919. április 8.)

fizikus, egyetemi tanár, az MTA elnöke

A költő, regényíró, politikus Eötvös József fia, Loránd 1848. július 27-én született Budán. Az 1848-as forradalom kitörésekor a család Münchenbe költözött, ahonnan csak 1850 őszén tértek vissza Magyarországra. 1860-ig a szülői házban Keleti Gusztáv és Vécsey Tamás tanította. A pesti piarista gimnáziumban érettségizett (kitűnően – bár fizikából csak elégséges osztályzatot kapott) ezután két évig a pesti egyetemen jogot tanult, de emellett magánúton természettudományokat is hallgatott. 1867-ben iratkozott be a heidelbergi egyetemre, ahol doktori szigorlatát 1870. június 8-án "summa cum laude" fokozattal tette le.

1871-től lett a pesti egyetemen az elméleti természettan c. tárgykör magántanára. 1878-ban, Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után, a kísérleti fizikai tanszék vezetőjévé nevezték ki. 1891-92 között az egyetem rektori tisztét is betöltötte. 1873-tól az Akadémia levelező, 1883-tól rendes tagja, 1899-1905 között pedig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. A tudománytörténet a legjelentősebb fizikusok között tartja számon. Eleinte a kapilláris jelenségekkel foglalkozott: ennek során 1886-ban állította fel a róla elnevezett törvényt, amely a folyadékok felszíni feszültsége és a molekula-térfogat közötti összefüggést fejezi ki. A felületi feszültség mérésére új módszert is kidolgozott (Eötvös-féle reflexiós módszer).
Nevét a Föld gravitációs terének vizsgálata tette világhírűvé. 1888-ban kezdte meg vizsgálatait, és ehhez szerkesztette meg azt a műszert, amelyet ma Eötvös-ingának nevez a tudomány. A mérőműszer első példánya 1891-ben készült el, Eötvös az első terepen végrehajtott méréseket a Celldömölk melletti Ság hegyen végezte el munkatársaival. Az Akadémia matematikai és természettudományi bizottságához benyújtott kérelemben Eötvös munkatársai a következőket emelik ki: "A vasmegyei Ság hegy szabályos csonka kúpalakjánál, teljesen izolált fekvésénél, ugyancsak eruptív kőzetű összetételénél fogva különösen alkalmas a mondott megfigyelések foganatosítására." Maga Eötvös levelet írt Erdődy Ferenc grófnak Vépre, hogy a birtokában lévő Ság hegy "ezen geophysikai elszigeteltségénél fogva magnetikai megfigyelésekre igen nevezetes helynek" a kiszemelt területét bocsássa a kísérlet rendelkezésére.
Eötvös az inga méréseire támaszkodva 1909-ben igazolta, hogy a gravitációs erő lényegében független a tömeg anyagi minőségétől. Ez a tény később fontos szerepet játszott Einstein általános relativitáselméletében.
Az inga – megsokszorozva a földtani kutatások hatékonyságát – a nyersanyagkutatásban is hasznos eszköznek bizonyult, és és világszerte gyorsan elterjedt. Az első sikeres olajkutatásokat 1926-ban végezték a segítségével az Amerikai Egyesült Államokban, ahol 1935-ben már negyven Eötvös-ingacsoport dolgozott.
1894 júniusától a vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot töltötte be Wekerle Sándor kormányában. Miniszterségének hét hónapja alatt négyszáz új népiskolát hoztak létre, és javaslatára megalapították az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot.
1913-ban az MTA a Nobel-bizottság elé terjesztette munkásságát, a díjat azonban a holland fizikus, Heike Kamerlingh-Onnes kapta.
Aktívan részt vett a hazai turista mozgalom szervezésében. A Magyar Turista Egyesületnek nyolc éven át elnöke volt. Az Alpok több, addig meg nem hódított hegycsúcsát is megmászta.
1950-ben róla nevezték el a Budapesti Tudományegyetemet. Krenner József egy Macedóniában talált tallium-, arzén- és kéntartalmú ásványt Eötvös Loránd tiszteletére loránditnak nevezett el. A Nemzetközi Csillagászati Unio által 1970-ben a Hold túlsó oldalán feltérképezett alakzatok és kráterek közül nyolc neves magyar tudósok nevét kapta: az egyik Eötvös Loránd nevét viseli.
Celldömölkön Ság hegyi kísérleteinek emlékére 1971-ben emlékoszlopot állítottak fel, amelyet Antal Károly szobrászművész készített. A korábbi 2. számú általános iskola 1972-ben vette fel Eötvös Loránd nevét. Az iskola új névtábláját Mód Aladár leplezte le.

Művei:

  • A rezgések intenzitása, tekintettel a rezgési forrásnak és az észlelőnek mozgására. Bp. 1874.
  • A folyadékok felületi feszültségeinek összefüggése a kritikus hőmérséklettel. In: Mat. és Term.tud. Ért. 1884.
  • Vizsgálatok a gravitatio és a mágnesesség köréből. Bp. 1888.
  • A nehézség és a mágneses erő nívófelületeinek és változásainak meghatározása. In: Math és Phys. L. 1900.
  • A Balaton nívófelülete s azon nehézség változásai. Bp. 1908.

Irodalom:

  • Eötvös Loránd Ság hegyi expedíciója. Torziósinga-kísérletek 1871. Celldömölk. 1972.
  • Buday Tibor: A fizika fejedelme. Bp. 1986.
  • Dala József: Eötvös-évforduló (1-6.). In: Új Kemenesalja. 1991. 1-7. sz.
  • Eötvös Loránd Virtuális Múzeum
  • Eötvös Loránd munkái és méltatása

Munkatársaink

Név Szakirányú végzettség   Egyéb végzettség
Alter Nóra történelem szakos tanár, közoktatásvezető egyetem munkaközösség vezető, osztályfőnök 
Antal Alicia matematika-fizika szakos  tanár egyetem osztályfőnök 
Ágonstonné Juhász Gyöngyi angol nyel és irodalom szakos tanár egyetem  osztályfőnök 
Babutsán Rita magyar-orosz nyelv és irodalom szakos  tanár  egyetem munkaközösség vezető, jelnyelvi tolmács
Balogh Béla Mihály fizika szakos tanár, informatika tanár egyetem osztályfőnök 
Dr. Benkő Józsefné matematika-fizika szakos tanár,  közoktatásvezető egyetem mesterpedagógus, igazgatóhelyettes, érettségi elnök közép- és emelt szinten
Bíró Ferenc biológia-környezettan szakos tanár egyetem osztályfőnök 
Bülgözdi Ágnes matematika szakos  tanár egyetem  
Czirákiné Szép Katalin informatika szakos tanár egyetem osztályfőnök 
Császár Anetta biológia-környezettan szakos tanár egyetem  
Csüllög István gépészmérnök, mérnöktanár egyetem  
Geráné Németh Gabriella matematika-informatika szakos tanár egyetem  
Gél Katalin matematika-ábrázoló geometria szakos tanár egyetem  
Gulyás Zoltán  testnevelő tanár egyetem birkózó szakedző
Haga Tamás  informatika szakos tanár főiskola  
Huzsvár Zoltán műszaki szakoktató főiskola  
Jáger Vilmos műszaki szakoktató főiskola osztályfőnök 
Kálmán Gyöngyi Anna angol nyelv és irodalom szakos tanár egyetem  
Kassay Éva  angol nyelv és irodalom, történelem szakos tanár egyetem  
Kis András szakmai informatika tanár  egyetem  
Koncz Hedvig Edina szakmai informatika tanár  egyetem  
Kovács Kinga   testnevelő tanár, gyógytestnevelő egyetem osztályfőnök 
Konczné Loós  Katalin biológia-kémia szakos tanár egyetem osztályfőnök 
Korbély Beáta magyar nyelv és irodalom szakos tanár egyetem  munkaközösség vezető, osztályfőnök, kriminalisztikai szakértő
Kómár Ferenc gépész műszaki tanár főiskola informatikus
Laczikó Kinga földrajz szakos tanár egyetem osztályfőnök 
Makra József ábrázoló geometria-matematika szakos tanár egyetem  
Martinák László gépészmérnök főiskola osztályfőnök 
Menyhárt Ildikó magyar nyelv és irodalom -  könyvtár szakos tanár egyetem munkaközösség vezető, érettségi elnök közép- és emelt szinten, osztályfőnök
Mezősi-Nagy Adrienn magyar nyelv és irodalom szakos tanár egyetem  
Móder Antal műszaki szakoktató főiskola Jelnyelvi tolmács, munkavédelmi szakember
Nagy Éva matematika-ábrázoló geometria szakos tanár egyetem munkaközösség vezető, osztályfőnök 
Nagy Katalin angol nyelv és irodalom szakos tanár, magyar-földrajz szakos tanár,  közoktatásvezető,  egyetem igazgatóhelyettes,mesterpedagógus, társadalomtudományi és gazdasági szakfordító, érettségi elnök középszinten 
Negyedi-Nemes Szilvia matematika és történelem szakos tanár egyetem  
Némethné Büki Bernadett matematika-fizika szakos tanár, számítástechnika szakos tanár egyetem munkaközösség-vezető, érettségi elnök közép- és emelt szinten, osztályfőnök
Pályi Krisztián angol nyelv és irodalom szakos tanár egyetem osztályfőnök 
Polyák Szilárd Mihály Mérnök-informatikus tanár  MSC  
Sági Viktor gépészmérnök, mérnöktanár főiskola munkaközösség vezető
Sitkeiné Tündik Andrea német nyelv és irodalom szakos tanár, magyar nyelv és irodalom szakos tanár egyetem  
Szabó András gépészmérnök, műszaki szakmai tanár BSC  
Szalai László történelem szakos tanár egyetem szakképzett hadtörténész, intézményi tanács vezető, osztályfőnök
Szalay Dorottya médiaismeret egyetem Phd
Szentgyörgyiné Gyöngyösi Éva  gépészmérnök, mérnök-tanár, közoktatásvezető egyetem igazgató, mesterpedagógus, érettségi elnök közép- és emelt szinten
Takács Réka angol nyelv és irodalom szakos tanár egyetem PhD,  DÖK patronáló tanár, IKSZ koordinátor
Takácsné Sütő Ildikó német szakos nyelvtanár főiskola  Biológia szak,Tanárképző Főiskola
Tarjánné Martinkó Mária testnevelő tanár egyetem  munkaközösségvezető, osztályfőnök, kézilabda edző
Tarján Miklós testnevelő tanár egyetem osztályfőnök 
Tolnai András gépészmérnök, mérnöktanár főiskola  
Vági Nóra angol szakos nyelvtanár egyetem munkaközösség vezető, osztályfőnök
Vargyas Gábor műszaki szakoktató mester-vizsga  
Wolff Erika informatikus könyvtáros egyetem  
Závodi József műszaki szakoktató, pedagógia szakos tanár, közoktatásvezető egyetem gyakorlati oktatásvezető, mesterpedagógus, szociálpedagógus, biztonságszervező, tűzvédelmi előadó, munkavédelmi szakképesítés, képzőhely ellenőri szakreferens
Gergály Katalin pszichológus  egyetem  
Csordás Zsuzsanna iskolatitkár    
Kovalik Jánosné iskolatitkár    
Turcsányi István rendszergazda    
       
       
Technikai munkatársak      
Botos Andrásné      
Éri Jenő János      
Futóné Kovács Krisztina      
Hegedűs László        
Ihász Károlyné      
Jancsó András         
Kovácsné Wandrus Ilona      
Lengyel István      
Magasházi Zoltánné      
Markovics Tamás      
Molnár Csabáné      
Patakiné Seres Magdolna      
Rácz Lászlóné            
Tófalvi Péter      
       

Alapítványunk

 A Pestszenterzsébeti Eötvös Alapítvány 2017 január 1.-től alapító okiratban foglalt alaptevékenységet nem folytat.
Az új működő alpítvány neve: Tudásodért Alapítvány A Műszaki Szakképzés Támogatásáért

A Pestszenterzsébeti Eötvös Alapítványt iskolánk tanárai alapították 1992-ben,
Az alapítvány iskolánk diákjait támogatja tanulmányi és szabadidős tevékenységükben.
Támogatja a kirándulások, külföldi tanulmányutak, táborok, tanfolyamok, vizsgák költségeit.
Az alapítvány kuratóriuma minden évben odaítéli az "Év legjobb diákja" címet.

Az elmúlt évek legjobb diákjai az Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskolában
2015-2016. tanév Csatári Sándor
2014-2015. tanév Hrivnák Ádám
2013-2014. tanév Nyíri Bence és Szekszárdi Krisztina
2012-2013. tanév Feszt Richard
2011-2012. tanév Szamosi Gergely
2009-2010. tanév Bicsák Gergő és Egyed Zoltán
2008-2009. tanév Purzsás Attila és Szántó András
2007-2008. tanév Koszorus Krisztián
2006-2007. tanév Szeleczki Pál
2005-2006. tanév Dániel András
2004-2005. tanév Czibere Dorián
2003-2004. tanév Vadon András
2002-2003. tanév Bódizs János


Az alapítvány köszöni támogatóinak, hogy adójuk 1%-ának felajánlásával segítik diákjainkat.
2009-es adóévben befolyt összeg: 683 079 Ft.

Az alapítvány köszöni támogatóinak, hogy adójuk 1%-ának felajánlásával segítik diákjainkat.
2008-as adóévben befolyt összeg: 576 233 Ft.

Adószám: 18046928-1-43

Számlaszám: 11720001-20129628
2000 OTP Bank NYRT
Budapest Régió

Régi honlapunk a:

 

http://www.eotvos-szki.sulinet.hu  címen érhető el! 

Az átköltözés folyamatos, a régi információk eredeti fromában és tartalommal folyamatosan elérhetőek.

Köznevelési Hídprogram

 

Iskolánk részt vesz a köznevelési Híd II. programban. Az iskola közreműködését a programban az állami intézményfenntartó központ jelölte ki. Ha a tanköteles tanulót nem vették fel középfokú iskolába, az általános iskola tájékoztatást ad a Híd. programokról a szülőnek, és értesítést küld a tanulóról a tanuló állandó lakhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes járási kormányhivatalnak annak érdekében, hogy a tankötelezettség teljesítését figyelemmel tudja kísérni.

 

A 2014-2015. tanévre tervezett HÍD II. B 20 hónapos program rész-szakképesítésének

 

  • megnevezése: Csőhálózatszerelő
  • OKJ-s száma: 31 582 01
  • A szakmacsoport száma és megnevezése: 5. Gépészet
  • Ágazati besorolás száma és megnevezése: VIII. Épületgépészet
  • Elméleti képzési idő aránya: 30%
  • Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

 

Óraterv a Hídprogram 1-2. évfolyamai számára

Évfolyam/ Tantárgyak

HÍD/2/1.  B 2 éves

1. év

HÍD/2/2.  B 2 éves

2. év

Kommunikáció és anyanyelv

3

2

Élő idegen nyelv

3

2

Matematika

3

2

Társadalom és jelenkor-ismeret

1,5

1

Természetismeret

1,5

1

Alapvető munkavállalói és életpálya-építési modulok

1*

1

Testnevelés és sport

3*

-

Osztályfőnöki (osztályközösség-építő program)

1

1

Szabadon tervezhető órakeret: Informatika

2*

1*

Összesen

16,5 + 2,5 óra

10 + 1 óra

Szakmai elmélet és gyakorlat

15 + 1 óra

21,5 + 2,5 óra

Összesen

35 óra

35 óra

* Ebből a szabad felhasználású órakeret terhére

Alapvető munkavállalói és életpálya-építési modulok: 0,5 óra

Testnevelés és sport: 1 óra

Informatika: 2 óra

Informatika: 1 óra

 

I. A szakképzés jogi háttere

 

A szakmai tantervi adaptáció                                                           

  • a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,                             
  • a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény,                               
  • az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet,
  • az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet,
  • a 31 582 01 Csőhálózatszerelő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet,
  • a szakképesítések kerettanterveit tartalmazó NGM rendelet alapján készült.     
  •                                                              

II. A szakképzésbe történő belépés feltételei

 

            Iskolai előképzettség: hat általános iskolai évfolyam elvégzése

            Betöltött 15. életév

            Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

 

 

III. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma:

 

 

 Szakmai követelmény-modulok

Tantárgyak

Heti óraszám

H/II/1 évfolyam

H/II/2évfolyam

elméleti

gyakorlati

ögy

elméleti

gyakorlati

10209-12

Épületgépészeti csővezeték-szerelés

Épületgépészeti csővezeték

 2

 

105 

3*

 

Épületgépészeti csővezeték szerelési gyakorlata

 

 3

 

8*

10211-12 Épületgépészeti rendszerismeret

Épületgépészeti rendszerek

3*

 

3*

 

Épületgépészeti rendszerek szerelési gyakorlata

 

3

 

4

10214-12

Épületgépészeti munkabiztonsági és környezetvédelmi feladatok

Munka-és környezetvédelem

2

 

2

 

Elsősegélynyújtás gyakorlata

 

3

 

4

Összes heti elméleti/gyakorlati óraszám

6

9

6

15,5

Összes heti/ögy óraszám

15 

105 

 21,5

* Ebből a szabad felhasználású órakeret terhére

Épületgépészeti rendszerek: 1

 

Épületgépészeti csővezeték szerelési gyakorlata: 0,5

Épületgépészeti csővezeték: 1

Épületgépészeti rendszerek: 1

 

Erasmus+

Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot támogatja.
Európának biztosítania kell polgárai számára a tudásalapú társadalomban szükséges oktatást, készségeket és kreativitást.
Gyorsan változó világunkban a megújuló oktatási rendszereknek alkalmazkodniuk kell a tanítás és tanulás új formáihoz,
kihasználva az új lehetőségeket. Az oktatás, a képzés és a nem formális tanulás fontos tényező a munkahelyteremtésben és
Európa versenyképességének növelésében. Az Erasmus+ ennek érdekében 2014 és 2020 között 14,7 milliárd eurót biztosít
az európai oktatás, képzés, ifjúsági szakma és sport megerősítésére.

Az Erasmus+ program támogatja, hogy a szakképzésben tanuló diákok és a szakképzéssel foglalkozó szakemberek
szakmai gyakorlaton vehessenek részt külföldön, s ezáltal Európaszerte javuljon a szakképzés színvonala.
A program segíti, hogy a szakképző intézmények stratégiai partnerségeket hozzanak létre más intézményekkel és
különböző cégekkel annak érdekében, hogy szoros kapcsolat épüljön ki az oktatás és képzés, illetve a munka világa között.

 

Nyertes pályázataink és ezek beszámolói: 

 

2014

Erasmus+ blog
Erasmus+ kiadvány
Erasmus+ általános tájékoztató
Erasmus+ galéria
Summary of the project_erasmus_2014
Tanulói munkanapló
Szakmai beszámoló Sági Viktor
Szakmai beszámoló Nowosielski Roman
Blog 2014

 

2015

Blog 2015
Erasmus+ általános tájékoztató
Tanulói munkanapló
Kísérő tanárok szakmai beszámolója
Tanulói élménybeszámoló angol nyelven
A projekt összefoglalása magyar nyelven
A projekt összefoglalása angol nyelven

 

Iskolaépületünk története az 1910-es évben kezdődött, amikor az akkori Erzsébetfalván felmerült az igény egy gimnázium felállítására, amely 1919. október 9-én meg is nyílt 1. és 2. osztályokkal a Posta u. 5. szám alatt egy szerény udvari épületben. 1920-21-es tanévben már 3. és 4. osztály is volt az iskola pedig átköltözött a Lázár u. 20. alá az akkori állami elemi iskola épületébe. 1922. március 15-én az iskola felvette Kossuth Lajos nevét.

A jelenlegi iskolaépület 1929-ben épült, Jánszky Béla és Szivessy Tibor tervei szerint, székely-magyar stílusban. Az épület homlokzatát Kossuth Lajost ábrázoló és a tanulók életéből vett jelenetek relifje díszíti.

Az épületben a Kossuth Gimnázium 1929. októberében kezdte meg a tanítást, nyolc osztállyal. Az épület abban az időben Budapest legmodernebb iskolája volt. Külön ének-, rajz- és fizikaterem állt a tanulók rendelkezésére. Hibája az volt, hogy a tornaterem megépítése - bár a tervben szerepelt - nem történt meg és a központi fűtést sem tudták megoldani.
Az 5. számú Gépipari technikum - később Eötvös Loránd Gépipari Technikum - 1950-ben kapott helyet a Kossuth Gimnázium épületében, ahol 3 osztály indult gépész szakon. 1951-ben már 6 osztállyal működött az iskola, ekkor tértek át az acélszerkezeti szakra is. Iskolánknak diákotthona is volt az Ady Endre utcában 1951-től 1965-ig, erre azért volt szükség mert csak itt volt acélszerkezeti szak az országban. 1954-ben felépült a régi épület toldalékaként a modern acélszerkezeti szerelőcsarnok, amely gépparkját első sorban a különböző gyárak felesleges gépeivel biztosították. A MALÉV kérésére 1960-tól légi közlekedési gépész képzés is folyt, melynek utolsó évfolyama az 1968/69-es tanévben hagyta el az iskolát.
1997. július 31-én a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy a Pestszenterzsébeti Műszaki Szakközépiskolát és az Eötvös Loránd Gépipari Szakközépiskolát a fővárosi racionalizálási program keretében összevonja, az új intézmény neve Eötvös Loránd Szakközépiskola lett. A Fővárosi Közgyűlés korábbi határozata értelmében az iskolában meglévő csarnok rendszerű tanműhelyt és fölötte lévő tantermeket 1999. február végén el kezdték lebontani, amely helyére a tornaterem, új műhelyek, laborok és tantermek kerültek.

A beruházás és a felújítás példaszerű gyorsasággal haladt és így az 1998/1999 tanév ünnepélyes tanévnyitóján dr. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere mondhatta a megnyitó beszédet.

Az építkezést követő évek fő jellemzője a szakképzés erősítése, illetve a szakközépiskolai képzésben a szakmai orientációs, alapozó szakaszok kialakítása, valamint a nyelvi előkészítő évfolyamos oktatás bevezetése volt.

A Fővárosi Közgyűlés 2007. április 6.-i Közgyűlése az Intézmények átszervezésének részeként a Szabóky Adolf Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolát iskolánkkal összevonta. 2008 szeptemberétől sor került a tényleges összeköltözésre. Az Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola, mint jogutód megtartja a volt Szabóky Adolf Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola alapfeladatait, sajátos és kiemelt fontossággal a hallássérült fiatalok és felnőttek nevelésére, oktatására, képzésére.

2007. novemberi döntésével a fenntartó átalakította a szakképzés szerkezetét. Ennek megfelelően iskolánk általános képzést folytató szakközépiskola, szervezetileg a Szily és a Petrik TISZK-kel kötött együttműködési megállapodás alapján szervezi a szakmacsoportos alapozást.

2013. január 1.-től - korábban a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott köznevelési intézmények - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fenntartásába kerültek. A szakképző- és a többcélú intézmények (gimnázium és szakközépiskola; szakközépiskola és kollégium, stb.) fenntartásáért és működtetéséért a KLIK központjában (1051 Budapest, Nádor utca 32.) működő Szakképzés-szervezési Főosztály, 2014. 03.01.-től a Fővárosi Szakképzési és Ellátási Osztály felelt.

Jogszabályi előírások alapján 2015. július 1-én az országban működő szakközépiskolák és szakiskolák nagytöbbsége szakképzési centrumokba tömörült és a KLIK-től átkerült a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába. Országosan 44 szakképzési centrum (SZC) jött létre, melyből 5 a fővárosban található. A szakképzési centrumok a KLIK jogutódjai. Iskolánk, 12 másik iskolával együtt a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrumnak lett a tagja. A centrum élén főigazgató áll. A tagintézmények az eredeti helyükön működnek tovább. A fenntartóváltással az érintett fenti intézmények dolgozói a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum állományába kerültek. 
A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum székhelye: 1138 Budapest, Váci út 179-183.

2016/2017. tanévtől a törvényi változásoknak megfelelően az iskola szakgimnáziummá és szakközépiskolává
alakult.

Célunk, hogy megtartsuk gépész és informatikai jellegű kínálatunkat. A műszaki fejlődés következtében törekszünk a korszerűbb, az informatikai-számítástechnikai alapokat igénylő gépipari, informatikai szakképzést megalapozó kínálat megteremtésére.

Az iskola nevelőtestülete bízik abban, hogy olyan programot, képzési kínálatot ajánl, amelyben képességeinek, életkorának és érdeklődésének megfelelően minden tanuló sikeres lehet.

  

1933, Török Flóris utca, az akkori Reálgimnázium

A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

 

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

Cím: 1138 Budapest, Váci út 179-183
Telefon: Nem kiadható
Adószáma: 15831866-2-41
Számlaszáma: 10032000-00335481-00000000
OM azonosítója: 203031
Főigazgató: Dr. Horváth Béla

Gazdasági igazgató és főigazgató helyettes: Fenyvesi Éva

Szakmai igazgató:  Dr. Kántásné Dr. Szabó Ivett

Közérdekű bejelentések: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Szervezeti és Működési Szabályzata

A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum tagintézményei:

1.   Budapesti Gépészeti SZC Arany János Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
2.   Budapesti Gépészeti SZC Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
3.   Budapesti Gépészeti SZC Bethlen Gábor Szakgimnáziuma
4.   Budapesti Gépészeti SZC Csonka János Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
5.   Budapesti Gépészeti SZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
6.   Budapesti Gépészeti SZC Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Szakgimnáziuma
7.   Budapesti Gépészeti SZC Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
8.   Budapesti Gépészeti SZC Katona József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Felnőttoktatási Gimnáziuma
9.   Budapesti Gépészeti SZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma
10. Budapesti Gépészeti SZC Magyar Hajózási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
11. Budapesti Gépészeti SZC Mechatronikai Szakgimnáziuma
12. Budapesti Gépészeti SZC Öveges József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
13. Budapesti Gépészeti SZC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Dátum Nap Tagintézmény rövid neve Tervezett program/feladat rövid megnevezése Tervezett program/feladat rövid megnevezése Tervezett program/feladat rövid megnevezése
2016.09.01 csütörtök Eötvös Első tanítási nap_ Tanévnyitó Tankönyvárusítás    
2016.09.02 péntek Eötvös Tankönyvárusítás    
2016.09.03 szombat        
2016.09.04 vasárnap        
2016.09.05 hétfő Eötvös Tankönyvárusítás    
2016.09.06 kedd Eötvös 17 órától tanévnyitó szülői értekezlet     
2016.09.07 szerda        
2016.09.08 csütörtök        
2016.09.09 péntek Eötvös Határidő:  Helyi tantervek elkészítése / A hallássérült tanulók felmentésének, szakértői véleményeinek ellenőrzése    
2016.09.10 szombat        
2016.09.11 vasárnap        
2016.09.12 hétfő Eötvös tanévnyitó DÖK gyűlés     
2016.09.13 kedd        
2016.09.14 szerda Eötvös Inventor szakkör megszervezése, beindítása    
2016.09.15 csütörtök        
2016.09.16 péntek Eötvös Határidő: Bemenő mérések megíratása, kiértékelése    
2016.09.17 szombat        
2016.09.18 vasárnap        
2016.09.19 hétfő Eötvös A hallássérült tanulók esetében -Szabó Ági vizsgálat (ELTE Nyelvészeti Tanszék )szemmozgás-vizsgálat A hallássérült tanulók esetében Usher-szindróma szűrése (A Siketvakok Országos Egyesületével) Kiemelt feladat
Beiskolázással kapcsolatos munkák (szórólapok, demonstrációs anyagok készítése, átdolgozása)
Szülői értekezletek, pályaválasztási kiállítás
2016.09.20 kedd Eötvös    
2016.09.21 szerda Eötvös    
2016.09.22 csütörtök Eötvös  Sport - házibajnokságok szervezése,előkészítése. Nick Vujicic-előadás, online közvetítés
2016.09.23 péntek Eötvös Határidő: Tanmenetek, tantervek leadása „Kerekasztal” beszélgetés Toponáry Gáborral, a FODISZ elnökével
2016.09.24 szombat        
2016.09.25 vasárnap        
2016.09.26 hétfő Eötvös DÖK gyűlés a lengyel testvériskola tanulóinak érkezése (2 hétig maradnak), Inventor vizsgafelkészítő óráik kezdete  
2016.09.27 kedd        
2016.09.28 szerda        
2016.09.29 csütörtök Eötvös Tanulásmódszertan nyitó foglalkozása az általános iskolák nyolcadik osztályos tanulóinak (tartva minden csütörtökön, a záró november 17.)    
2016.09.30 péntek Eötvös Határidő: Mentesítésekkel kapcsolatos ügyintézés, adminisztráció (magántanuló, testnevelés, idegen nyelv, stb.) Törzslapok kitöltése 9. és 14. évfolyamon, valamint a felnőttképzésben. Az adatok egyeztetése a személyi okmányok alapján. végzős osztályok kirándulása  
2016.10.01 szombat        
2016.10.02 vasárnap        
2016.10.03 hétfő        
2016.10.04 kedd Eötvös gólyaavató a 9. évfolyamosoknak    
2016.10.05 szerda        
2016.10.06 csütörtök Eötvös Megemlékezés az aradi vértanúkról ofő-i órán, valamint faliújság készítése október 6-a tiszteletére. Gépgyártástechnológiai technikus központi írásbeli vizsga 10.00 (javítóvizsga) Inventor vizsga a lengyel diákoknak
2016.10.07 péntek Eötvös Határidő:  az iskolát bemutató videó elkészítése  búcsú a lengyel testvériskola tanulóitól  
2016.10.08 szombat        
2016.10.09 vasárnap        
2016.10.10 hétfő Eötvös Kispályás foci házibajnokság elindítása(9-10.évf.)    
2016.10.11 kedd Eötvös iskolai angol verseny: Summer Olympic Games              
2016.10.12 szerda Eötvös Saul fia előadás: meghívott előadó, Hajdók Gábor (hallássérült tanulók programja)    
2016.10.13 csütörtök Eötvös      
2016.10.14 péntek Eötvös Búzavirág Alapítvány látogatása (érzékenyítő program, Vámosújfalu)    
2016.10.15 szombat Eötvös Hallássérültek kirándulása Sárospatakra   Értekezlet, témája: pedagógus minősítés, beiskolázás    
2016.10.16 vasárnap        
2016.10.17 hétfő Eötvös Tanulók kiválasztása a szakmai tanulmányi versenyre, a felkészítés megkezdése    
2016.10.18 kedd Eötvös Helyesírási verseny hallóknak és siketeknek-hallássérülteknek is    
2016.10.19 szerda Eötvös Vidám nyelvi Teadélután –toborzó, kedvcsináló 8. osztályos kerületi gyerekeknek     
2016.10.20 csütörtök Eötvös Fáklyás Futás tervezett időpontja.Okt.23-a tiszteletére rendezett kerület váltófutás.    
2016.10.21 péntek Eötvös Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról (iskolai közös filmvetítés, mozilátogatás)    
2016.10.22 szombat        
2016.10.23 vasárnap        
2016.10.24 hétfő       Stratégiai partnerségi pályázat nyitó konferenciája a koordinátorok számára. Hely: Görögország, Chania
2016.10.25 kedd      
2016.10.26 szerda Eötvös Kerületi Középiskolás Kézilabda Bajnokság, Kispest Kupa Asztalitenisz verseny. Rajz kiállítás-töklámpás szépségverseny
2016.10.27 csütörtök Eötvös „Teadélután” matematika és informatika vetélkedő osztályok között. Természettudományos kvíz-földrajz
2016.10.28 péntek Eötvös Szünet előtti utolsó tanítási nap Látogatás a Csodák Palotájába  (a hónap végéig megvalósuló feladat) jelentkezés : Fülemüle Országos Informatika Versenyre 
2016.10.29 szombat        
2016.10.30 vasárnap        
2016.10.31 hétfő        
2016.11.01 kedd        
2016.11.02 szerda        
2016.11.03 csütörtök        
2016.11.04 péntek Eötvös Koszorúzás a pesterzsébeti temetőben a nemzeti gyásznap alkalmából    
2016.11.05 szombat        
2016.11.06 vasárnap        
2016.11.07 hétfő   Szünet utáni első tanítási nap    
2016.11.08 kedd Eötvös Határidő:  Az érdemjegyek számának tantárgyankénti ellenőrzése, konzultáció a szaktanárokkal. A gyengén teljesítő tanulók szüleinek értesítése az ellenőrző könyvön vagy az e-naplón keresztül.    
2016.11.09 szerda Eötvös Diákparlament Márton-napi német játékos verseny és dekoráció                
2016.11.10 csütörtök Eötvös Házibajnokságok(foci,asztalitenisz,magasugró)    
2016.11.11 péntek        
2016.11.12 szombat        
2016.11.13 vasárnap        
2016.11.14 hétfő Eötvös Karácsonyi könyvvásár kezdete, tarta a téli szünetig   Nyílt hét
2016.11.15 kedd Eötvös 17 órától szaktanári fogadóóra a negyedéves beszámolók Határidő: Nevezés a 6. Zrínyi Ilona Matematikaversenyre  Nyílt hét
2016.11.16 szerda Eötvös A hallásérült tanulók részére szervezett parlamenti látogatás: dr Tapolczai Gergely vezetésével   Nyílt hét
2016.11.17 csütörtök Eötvös Tanulásmódszertan záró foglalkozása az általános iskolák nyolcadik osztályos tanulóinak (záró november 17.)   Nyílt hét
2016.11.18 péntek Eötvös Szakmai üzemlátogatás   Nyílt hét
2016.11.19 szombat        
2016.11.20 vasárnap     Erasmus+ Stratégiai partnerség első diákkonferenciája. Hely: Románia, Bukarest  
2016.11.21 hétfő Eötvös    
2016.11.22 kedd Eötvös    
2016.11.23 szerda Eötvös    
2016.11.24 csütörtök Eötvös Kerületi Leány Labdarúgó Torna  
2016.11.25 péntek Eötvös Oliver Twist - angol nyelvű színházlátogatás                              
2016.11.26 szombat Eötvös Múzeumlátogatás: Sziklakórház Atombunker (a Hallatlan Alapítvánnyal)  
2016.11.27 vasárnap        
2016.11.28 hétfő Eötvös Kispályás Labdarúgó bajnokság(11-12.évf.)elindítása.    
2016.11.29 kedd        
2016.11.30 szerda Eötvös Bűnmegelőzési és egyéb prevenciós előadás(ok) a 9-10. évfolyamon (az Iskolai Bűnmegelőzési Tanácsadó ill. egyéb illetékes szervezetek bevonásával) (eddig a határidőig valósulnak meg november hónapban) Cégek szakmai tájékoztatója  
2016.12.01 csütörtök Eötvös Az iskola ünnepi díszbe öltöztetése,rajzórai munkákból kiállítás.    
2016.12.02 péntek        
2016.12.03 szombat        
2016.12.04 vasárnap        
2016.12.05 hétfő Eötvös Mikulás ünnepség szervezése a kollégák kisgyermekeinek    
2016.12.06 kedd Eötvös DÖK-Mikulás    
2016.12.07 szerda        
2016.12.08 csütörtök Eötvös Sakk házibajnokság. Szakmai tanulmányi verseny selejtezőjének lebonyolítása  
2016.12.09 péntek        
2016.12.10 szombat        
2016.12.11 vasárnap        
2016.12.12 hétfő Eötvös jótékonysági gyűjtés a Mikulás-gyárnak (eddig a határidőg valósul meg)    
2016.12.13 kedd        
2016.12.14 szerda Eötvös 13.00 órától Szalagavató főpróba Karácsonyi-vásár  
2016.12.15 csütörtök Eötvös   Karácsonyi-vásár  
2016.12.16 péntek Eötvös 17.00 órától Szalagavató ünnepség    
2016.12.17 szombat        
2016.12.18 vasárnap        
2016.12.19 hétfő        
2016.12.20 kedd        
2016.12.21 szerda Eötvös Szünet előtti utolsó tanítási nap osztálykarácsony  
2016.12.22 csütörtök        
2016.12.23 péntek        
2016.12.24 szombat        
2016.12.25 vasárnap        
2016.12.26 hétfő        
2016.12.27 kedd        
2016.12.28 szerda        
2016.12.29 csütörtök        
2016.12.30 péntek        
2016.12.31 szombat        
2017.01.01 vasárnap        
2017.01.02 hétfő        
2017.01.03 kedd   Szünet utáni első tanítási nap    
2017.01.04 szerda        
2017.01.05 csütörtök Eötvös Természettudományos kvíz-fizika    
2017.01.06 péntek   Utolsó tanítási nap a féléves, vagy a keresztféléves oktatás  befejező évfolyamán egész számú tanéves képzés esetén    
2017.01.07 szombat        
2017.01.08 vasárnap        
2017.01.09 hétfő Eötvös Netfit mérés elindítása.    
2017.01.10 kedd Eötvös Házibajnokságok (sport).    
2017.01.11 szerda        
2017.01.12 csütörtök        
2017.01.13 péntek        
2017.01.14 szombat        
2017.01.15 vasárnap        
2017.01.16 hétfő Eötvös A magyar kultúra napja (faliújság összeállítása az eseményről)    
2017.01.17 kedd        
2017.01.18 szerda Eötvös Határidő: A magatartás és szorgalom jegyek megbeszélése és egyeztetése a tanulókkal és a szaktanárokkal, a javaslatok beírása az e-naplóba. A félévi osztályzatok, szaktanári lezárások ellenőrzése. „Per favore” útibeszámoló a hallássérült tanulók számára Negyedi-Nemes Szilvia előadásában  
2017.01.19 csütörtök        
2017.01.20 péntek Eötvös Az első félév utolsó napja Érettségi témakörök összeállítása.  
2017.01.21 szombat Eötvös Központi írásbeli felvételi vizsgák a 9. évfolyamra. (10.00 óra)    
2017.01.22 vasárnap        
2017.01.23 hétfő Eötvös Tankönyvrendeléssal kapcsolatos teendők elindítása próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból - írásbeli  
2017.01.24 kedd Eötvös   próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból - írásbeli  
2017.01.25 szerda Eötvös Jelentkezés OSZKTV-re próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból - írásbeli  
2017.01.26 csütörtök Eötvös Pályaorientációs, illetve továbbtanulási tájékoztatás a végzős tanulóknak (igény szerint felsőoktatási intézmények bevonásával) (eddig a határidőig valósulnak meg december hónapban) próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból - írásbeli  
2017.01.27 péntek Eötvös Határidő:  A félévi értesítők kiosztása  próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból - írásbeli Jelnyelvi verseny
2017.01.28 szombat        
2017.01.29 vasárnap        
2017.01.30 hétfő Eötvös   próbaérettségi történelemből - írásbeli  
2017.01.31 kedd Eötvös 17 órától félévi szülői értekezlet és szaktanári fogadóóra próbaérettségi történelemből - írásbeli  
2017.02.01 szerda Eötvös   próbaérettségi történelemből - írásbeli  
2017.02.02 csütörtök Eötvös   próbaérettségi történelemből - írásbeli  
2017.02.03 péntek Eötvös   próbaérettségi történelemből - írásbeli  
2017.02.04 szombat        
2017.02.05 vasárnap        
2017.02.06 hétfő Eötvös A gólyatábor szervezési munkálatainak a megkezdése (szállásfoglalás).    
2017.02.07 kedd Eötvös DÖK-gyűlés Hegesztő verseny  
2017.02.08 szerda Eötvös Természettudományos kvíz-biológia    
2017.02.09 csütörtök Eötvös Farsangi előkészületek, díszítés.    
2017.02.10 péntek Eötvös Szintvizsga előkészítése    
2017.02.11 szombat        
2017.02.12 vasárnap        
2017.02.13 hétfő Eötvös "Vargabetű "Kerületi Foci Kupa tervezett időpontja.    
2017.02.14 kedd Eötvös Kerületi Kosárlabda Bajnokság szervezése, lebonyolítása.    
2017.02.15 szerda Eötvös Farsang    
2017.02.16 csütörtök Eötvös A József Attila Emlékhely meglátogatása, interaktív foglalkozás szervezése    
2017.02.17 péntek Eötvös Hallássérült tanulók ORSZÁGOS  HANYVÁRI  PÁL Kommunikációs
Emlékversenye
Zrínyi Ilona Matematikaverseny  
2017.02.18 szombat        
2017.02.19 vasárnap        
2017.02.20 hétfő Eötvös Faliújság készítése a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából próbaérettségi,magyar nyelv és irodalomból történelemből - szóbeli  
2017.02.21 kedd Eötvös   próbaérettségi,magyar nyelv és irodalomból történelemből - szóbeli  
2017.02.22 szerda Eötvös   próbaérettségi,magyar nyelv és irodalomból történelemből - szóbeli  
2017.02.23 csütörtök Eötvös   próbaérettségi,magyar nyelv és irodalomból történelemből - szóbeli  
2017.02.24 péntek Eötvös Megemlékezés a kommunista diktatúrák áldozatairól ofő-i órán próbaérettségi,magyar nyelv és irodalomból történelemből - szóbeli Cégek bemutatkozása
2017.02.25 szombat        
2017.02.26 vasárnap        
2017.02.27 hétfő Eötvös   próbaérettségi,magyar nyelv és irodalomból történelemből - szóbeli  
2017.02.28 kedd Eötvös   próbaérettségi,magyar nyelv és irodalomból történelemből - szóbeli  
2017.03.01 szerda Eötvös Erasmus+ pályázatok leadása (kiírás szerinti dátumnak megfelelően) próbaérettségi,magyar nyelv és irodalomból történelemből - szóbeli Szintvizsga feladatainak kiválasztása és felkészítés
2017.03.02 csütörtök Eötvös   próbaérettségi,magyar nyelv és irodalomból történelemből - szóbeli  
2017.03.03 péntek Eötvös   próbaérettségi,magyar nyelv és irodalomból történelemből - szóbeli  
2017.03.04 szombat        
2017.03.05 vasárnap        
2017.03.06 hétfő Eötvös Határidő: Faliújság összeállítása március 15. eseményeiről Próbaérettségi: angol és német nyelvből (írásbeli) Schwarzmüller és BKV végzős hegesztő tanulóinak gyakorlati tudásának felmérése
2017.03.07 kedd Eötvös      
2017.03.08 szerda Eötvös A Holokauszt Emlékközpont látogatása a végzős hallássérült tanulókkal    
2017.03.09 csütörtök Eötvös Kerületi Röplabda Bajnokság    
2017.03.10 péntek Eötvös Graffiti verseny,rajzórai munkák kiállítása. Határidő: Ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozatala. Szakmai tanulmányi verseny I. fordulójának lebonyolítása
2017.03.11 szombat        
2017.03.12 vasárnap        
2017.03.13 hétfő Eötvös      
2017.03.14 kedd Eötvös Ünnepi műsor március 15. tiszteletére  Írásbeli próbaérettségi matematikából a végzős évfolyamokon  
2017.03.15 szerda Eötvös Ünnepnap    
2017.03.16 csütörtök Eötvös Próbaérettségi lebonyolítása - gépészet Technikusok írásbeli próba vizsgája  
2017.03.17 péntek        
2017.03.18 szombat        
2017.03.19 vasárnap        
2017.03.20 hétfő Eötvös Próbaérettségi: informatikai alapismeretek    
2017.03.21 kedd Eötvös Határidő:  Az érdemjegyek számának tantárgyankénti ellenőrzése, konzultáció a szaktanárokkal. A gyengén teljesítő tanulók szüleinek értesítése az ellenőrző könyvön vagy az e-naplón keresztül.    
2017.03.22 szerda Eötvös Víz Világnapja (faliújság elkészítése, filmvetítés) Angol és német tanulmányi verseny Szakmák éjszakája
2017.03.23 csütörtök                                                
2017.03.24 péntek Eötvös Siketek a sportban: meghívott előadó Nyírő Zsolt      
2017.03.25 szombat        
2017.03.26 vasárnap        
2017.03.27 hétfő Eötvös DÖK-gyűlés    
2017.03.28 kedd Eötvös Háromnegyedéves beszámoló    17.00 óra Szülői értekezlet és fogadóóra    
2017.03.29 szerda Eötvös Salva Vita: pályaválasztási tanácsadás a végzős hallássérült tanulóknak    
2017.03.30 csütörtök        
2017.03.31 péntek Eötvös Bemutató óra a hallássérült tanulóknál - meghívott vendégekkel    
2017.04.01 szombat        
2017.04.02 vasárnap        
2017.04.03 hétfő Eötvös Határidő: A költészet napjára tablókészítés jelentkezés: VARGA GÁBOR GYULA Fővárosi Informatika alkalmazói versenyre  
2017.04.04 kedd Eötvös Petrik Tiszk Diákkonferencia (április hónapban várható) Szakkiállítás  
2017.04.05 szerda        
2017.04.06 csütörtök        
2017.04.07 péntek        
2017.04.08 szombat   Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika- és Sportversenye     
2017.04.09 vasárnap        
2017.04.10 hétfő Eötvös Házibajnokságok áprilisban folyamatosan. Ipar napjai, kiállítás  
2017.04.11 kedd Eötvös Költészet napi megemlékezés Határidő: A holocaust áldozatainak emléknapja (faliújság készítése) József Attila rendhagyó óra a hallássérült tanulóknak a Költészet Napja alkalmából Szintvizsgák
2017.04.12 szerda   Szünet előtti utolsó tanítási nap    
2017.04.13 csütörtök        
2017.04.14 péntek Eötvös Megemlékezés a holokauszt áldozatairól ofő-i órán    
2017.04.15 szombat        
2017.04.16 vasárnap        
2017.04.17 hétfő        
2017.04.18 kedd        
2017.04.19 szerda   Szünet utáni első tanítási nap    
2017.04.20 csütörtök        
2017.04.21 péntek Eötvös Föld napja-faliújság készítése    
2017.04.22 szombat        
2017.04.23 vasárnap        
2017.04.24 hétfő Eötvös Kiserdő projekt(Thán Károly Ökoiskolával)    
2017.04.25 kedd       Határtalanul! Pályázat keretében iskolánk 30 diákja+3 tanára utazik Romániába (Ditro)
2017.04.26 szerda Eötvös Kispályás Labdarúgó verseny tervezett időpont. Kilencedik évfolyamosok felvételi értesítése.
2017.04.27 csütörtök Eötvös A Színjátszó kör bemutatója (Shakespeare: Rómeó és Júlia) (április hónapban két alkalommal megrendezve)  
2017.04.28 péntek Eötvös Eötvös-nap (sportnap)  
2017.04.29 szombat Eötvös Eötvös-piknik (iskolai rendezvény - családi nap jelenlegi és volt diákjainknak, kollégáinknak)    
2017.04.30 vasárnap        
2017.05.01 hétfő        
2017.05.02 kedd        
2017.05.03 szerda Eötvös Előadás: Siketek a gyöngyvásznon    
2017.05.04 csütörtök   Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap     
2017.05.05 péntek Eötvös Ballagás    
2017.05.06 szombat        
2017.05.07 vasárnap        
2017.05.08 hétfő        
2017.05.09 kedd Eötvös Szakmai gyakorlati vizsgák beindítása Határtalanul! Pályázat keretében a ditrói Puskás Tivadar Szakképző Líceum 30 diákja és 3 tanára érkezik iskolánkba.  
2017.05.10 szerda Eötvös    
2017.05.11 csütörtök Eötvös    
2017.05.12 péntek Eötvös    
2017.05.13 szombat        
2017.05.14 vasárnap        
2017.05.15 hétfő        
2017.05.16 kedd Eötvös Nyári szakmai gyakorlatok megszervezése    
2017.05.17 szerda        
2017.05.18 csütörtök Eötvös Gépgyártástechnológiai technikus központi írásbeli vizsga 10.00    
2017.05.19 péntek        
2017.05.20 szombat        
2017.05.21 vasárnap        
2017.05.22 hétfő        
2017.05.23 kedd        
2017.05.24 szerda Eötvös Országos kompetenciamérés    
2017.05.25 csütörtök        
2017.05.26 péntek Eötvös Qualitas Kupa Sportverseny tervezett időpontja.    
2017.05.27 szombat        
2017.05.28 vasárnap        
2017.05.29 hétfő Eötvös Rajzkiállítás a tanév legjobb munkáiból.    
2017.05.30 kedd        
2017.05.31 szerda        
2017.06.01 csütörtök Eötvös Határidő: A NETFITT mérés eredményeinek feltöltése. / Faliújság készítése a nemzeti összetartozás emléknapja tiszteletére    
2017.06.02 péntek   HÍD II. részszakképesítésre való felkészítés befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap    
2017.06.03 szombat        
2017.06.04 vasárnap        
2017.06.05 hétfő Eötvös megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napjáról , valamint TÉMANAP: Nemzeti Összetartozás - Határtalanul! Környezetvédelmi Világnap-faliújság  
2017.06.06 kedd Eötvös Pedagógus napi műsor  Inventor vizsga megszervezése  
2017.06.07 szerda Eötvös Varga Gyula Gábor SNI Informatikai Verseny MTA látogatás - hallássérült tanulók részére  
2017.06.08 csütörtök Eötvös tanévzáró DÖK-gyűlés Strandröplabda, úszóváltó verseny tervezett időpontja.  
2017.06.09 péntek Eötvös alsóbb évfolyamos osztályok kirándulása    
2017.06.10 szombat Eötvös Siketek Országos Sakkbajnoksága    
2017.06.11 vasárnap        
2017.06.12 hétfő        
2017.06.13 kedd        
2017.06.14 szerda        
2017.06.15 csütörtök   Utolsó tanítási nap_ tanévzáró ünnepély    
2017.06.16 péntek Eötvös A törzslapok és bizonyítványok megírása Nyári szakmai gyakorlat kezdő napja  
2017.06.17 szombat        
2017.06.18 vasárnap        
2017.06.19 hétfő        
2017.06.20 kedd        
2017.06.21 szerda        
2017.06.22 csütörtök Eötvös Beiratkozás (9. és 14. évfolyamra)    
2017.06.23 péntek        
2017.06.24 szombat        
2017.06.25 vasárnap        
2017.06.26 hétfő        
2017.06.27 kedd Eötvös Javítóvizsga feladatsorok összeállítása, leadása    
2017.06.28 szerda        
2017.06.29 csütörtök        
2017.06.30 péntek        
           
    Tanítás nélküli munkanapok:      
    1. október 15. (munkanap)      
    2. februárban egy nap      
    3. május 02.      
    4. május 08. ( írásbeli magyar érettségi napja)      
    5. június 09. (osztálykirándulás)      
    6. szakmai érettségik napja (május 17.)      
    7. Eötvös-nap: sportnap (április 28.)