Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

Iskolaépületünk története az 1910-es évben kezdődött, amikor az akkori Erzsébetfalván felmerült az igény egy gimnázium felállítására, amely 1919. október 9-én meg is nyílt 1. és 2. osztályokkal a Posta u. 5. szám alatt egy szerény udvari épületben. 1920-21-es tanévben már 3. és 4. osztály is volt az iskola pedig átköltözött a Lázár u. 20. alá az akkori állami elemi iskola épületébe. 1922. március 15-én az iskola felvette Kossuth Lajos nevét.

A jelenlegi iskolaépület 1929-ben épült, Jánszky Béla és Szivessy Tibor tervei szerint, székely-magyar stílusban. Az épület homlokzatát Kossuth Lajost ábrázoló és a tanulók életéből vett jelenetek relifje díszíti.

Az épületben a Kossuth Gimnázium 1929. októberében kezdte meg a tanítást, nyolc osztállyal. Az épület abban az időben Budapest legmodernebb iskolája volt. Külön ének-, rajz- és fizikaterem állt a tanulók rendelkezésére. Hibája az volt, hogy a tornaterem megépítése - bár a tervben szerepelt - nem történt meg és a központi fűtést sem tudták megoldani.
Az 5. számú Gépipari technikum - később Eötvös Loránd Gépipari Technikum - 1950-ben kapott helyet a Kossuth Gimnázium épületében, ahol 3 osztály indult gépész szakon. 1951-ben már 6 osztállyal működött az iskola, ekkor tértek át az acélszerkezeti szakra is. Iskolánknak diákotthona is volt az Ady Endre utcában 1951-től 1965-ig, erre azért volt szükség mert csak itt volt acélszerkezeti szak az országban. 1954-ben felépült a régi épület toldalékaként a modern acélszerkezeti szerelőcsarnok, amely gépparkját első sorban a különböző gyárak felesleges gépeivel biztosították. A MALÉV kérésére 1960-tól légi közlekedési gépész képzés is folyt, melynek utolsó évfolyama az 1968/69-es tanévben hagyta el az iskolát.
1997. július 31-én a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy a Pestszenterzsébeti Műszaki Szakközépiskolát és az Eötvös Loránd Gépipari Szakközépiskolát a fővárosi racionalizálási program keretében összevonja, az új intézmény neve Eötvös Loránd Szakközépiskola lett. A Fővárosi Közgyűlés korábbi határozata értelmében az iskolában meglévő csarnok rendszerű tanműhelyt és fölötte lévő tantermeket 1999. február végén el kezdték lebontani, amely helyére a tornaterem, új műhelyek, laborok és tantermek kerültek.

A beruházás és a felújítás példaszerű gyorsasággal haladt és így az 1998/1999 tanév ünnepélyes tanévnyitóján dr. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere mondhatta a megnyitó beszédet.

Az építkezést követő évek fő jellemzője a szakképzés erősítése, illetve a szakközépiskolai képzésben a szakmai orientációs, alapozó szakaszok kialakítása, valamint a nyelvi előkészítő évfolyamos oktatás bevezetése volt.

A Fővárosi Közgyűlés 2007. április 6.-i Közgyűlése az Intézmények átszervezésének részeként a Szabóky Adolf Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolát iskolánkkal összevonta. 2008 szeptemberétől sor került a tényleges összeköltözésre. Az Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola, mint jogutód megtartja a volt Szabóky Adolf Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola alapfeladatait, sajátos és kiemelt fontossággal a hallássérült fiatalok és felnőttek nevelésére, oktatására, képzésére.

2007. novemberi döntésével a fenntartó átalakította a szakképzés szerkezetét. Ennek megfelelően iskolánk általános képzést folytató szakközépiskola, szervezetileg a Szily és a Petrik TISZK-kel kötött együttműködési megállapodás alapján szervezi a szakmacsoportos alapozást.

2013. január 1.-től - korábban a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott köznevelési intézmények - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fenntartásába kerültek. A szakképző- és a többcélú intézmények (gimnázium és szakközépiskola; szakközépiskola és kollégium, stb.) fenntartásáért és működtetéséért a KLIK központjában (1051 Budapest, Nádor utca 32.) működő Szakképzés-szervezési Főosztály, 2014. 03.01.-től a Fővárosi Szakképzési és Ellátási Osztály felelt.

Jogszabályi előírások alapján 2015. július 1-én az országban működő szakközépiskolák és szakiskolák nagytöbbsége szakképzési centrumokba tömörült és a KLIK-től átkerült a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába. Országosan 44 szakképzési centrum (SZC) jött létre, melyből 5 a fővárosban található. A szakképzési centrumok a KLIK jogutódjai. Iskolánk, 12 másik iskolával együtt a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrumnak lett a tagja. A centrum élén főigazgató áll. A tagintézmények az eredeti helyükön működnek tovább. A fenntartóváltással az érintett fenti intézmények dolgozói a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum állományába kerültek. 
A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum székhelye: 1138 Budapest, Váci út 179-183.

2016/2017. tanévtől a törvényi változásoknak megfelelően az iskola szakgimnáziummá és szakközépiskolává
alakult.

Célunk, hogy megtartsuk gépész és informatikai jellegű kínálatunkat. A műszaki fejlődés következtében törekszünk a korszerűbb, az informatikai-számítástechnikai alapokat igénylő gépipari, informatikai szakképzést megalapozó kínálat megteremtésére.

Az iskola nevelőtestülete bízik abban, hogy olyan programot, képzési kínálatot ajánl, amelyben képességeinek, életkorának és érdeklődésének megfelelően minden tanuló sikeres lehet.

  

1933, Török Flóris utca, az akkori Reálgimnázium